K report

Kínai, pirított tésztás csirke

2010. április 26. - klarky

Főzős poszt már régen volt, úgyhogy következzék most egy ilyen.

A kínai kajával ez idáig úgy voltam, hogy azt idehaza porból, vagy üvegből, előre elkészítve tudtam csak elképzelni. Néhány héttel ezelőtt azonban az egyik cimborám mutatott egy receptet, amivel játszi könnyedséggel elkészítheti az ember ezt a finomságot, ráadásul ily módon csak természetes, friss alapanyagok kerülnek az ételbe, és nem kell konzervkoszton senyvednünk.
 
Amire elsődlegesen szükségünk lesz – persze az alapanyagokon kívül – az egy jó nagy wok. E nélkül is meg lehet csinálni, de ehhez az ételhez ez dukál, hangulatában is ez illik hozzá.
 
Szóval a gázra felrakjuk a wok-ot, amiben pici olajon megpirítjuk a felkockázott csirkemellet. Étvágytól függ a mennyisége, szerintem egy nagyobb darab két embernek elég. Ha kész a pirítás, a húshoz hozzáadunk keleti zöldségkeveréket, amit bármelyik hiperben lehet kapni mirelit formában. Azért javaslom ezt a megoldást, mert ha magunk válogatnánk össze kis mennyiségeket nem nagyon tudnánk beszerezni, bár ha valaki emberes adagot készít, vagy maga fagyasztja le utána a felesleget, akkor ám legyen.
Tehát a húsra rá a zöldség, amit én kiegészítettem még felkarikázott répával, zúzott fokhagymával, és nagyon durva, nagy kockára vágott vöröshagymával. Mennyiségeket nem írnék, mert ez abszolute ízlés dolga, ha valaki nagy répás tegyen bele többet, ha nem szereti ki is hagyhatja, ezzel elrontani nem tudjuk az ételt.
 
Fontos, hogy a zöldségek párolására ne fecséreljünk sok időt, hisz az a jó, ha ropogós marad, nem szabad nagyon puhára párolni.
 
Miközben ezt a lépést csináljuk tegyünk fel spagettit főni. Itt a szokásos 10-12 dkg mennyiséggel számolhatunk per fő. Ha kész a tészta (ezt se főzzük szét) csepegtessük le, majd nagy lendülettel borítsuk a wokba, a már lesült/lepárolt alapanyagokra. Keverjük kicsit össze, majd elő a szójaszósz, amivel öntsük nyakon az egészet. Minimum egyharmad üveget öntsünk rá, de mehet a fele is, majd a színén látjuk, hogy kb. mennyi kell.
 
Ezt az egyveleget pirítsuk egy picit, közben forgassuk össze jó alaposan az összetevőket. Ha valaki szereti a csípőset, egy jó nagy kanál Erős Pistával vágjuk nyakon az egészet és ha úgy ítéljük meg, hogy összeállt a kép vegyük le a gázról.
 
Ezzel kész is vagyunk a keleti finomsággal. Remélem mindenkinek feltűnt, hogy semmilyen fűszert (a szójaszószon kívül) nem használtunk fel. Ennek oka az, hogy nem is kell, itt tényleg csak az összetevők, a zöldségek zamata adja meg az ízvilágot.
 
Érdemes kipróbálni, teljesen kezdő szakácsok is garantáltan sikerélményhez fognak jutni.

Ezmiez? - megfejtve!

A képen látható autót ma délelőtt fotóztam a házunk előtti parkolóban. Aki először kitalálja, hogy mi lehet ez (márka, típus) az azon túlmenően, hogy általam az autótudományok doktorának, valamint felkent papjának lesz kikiáltva kap ráadásnak egy 1 éves K report online magazin előfizetést is! :-)

A szóban forgó jármű elölről:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

És hátulról (a márkajelzést természetesen kikockáztam):

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szóval? Mi lehet ez?

Update: flasy2101 nevű kedves kommentelő mondta meg először a jó választ. Bizony, ez egy Saturn Astra! Megmondom őszintén én a magyar utakon Saturn-t sem láttam ez idáig sokat, de hogy ezek Astra-t is gyártnak/árulnak a helyi piacra azt álmomban sem gondoltam volna. További érdekesség lehet, hogy a kocsinak magyar rendszáma volt ami 'U' betűvel kezdődött. Ki érti ezt? Hogy került ez vajon ide? A megfejtéshez gratulálok!

Utolsó leheletükkel is…

Nézem a híradásokat, olvasom a hírportálokat és azt kell, hogy tapasztaljam, a magyar közélet odáig süllyedt, hogy már egy választást sem tudunk normálisan megszervezni. Értem ezt nem csak a határon belüli eseményekre, de a határon kívüliekre is.

 
Kérem tisztelettel egy hete elindult a folyamat, melynek eredménye alapján új országgyűlést választ kishazánk. Kezdték a határon túliak, akik - hála a magyarság azon képességének, mely szerint bárhol elkiabálja magát egy hazánkfia szinte biztos lehet benne, hogy 50 méteres körön belül talál valakit aki szintén magyar, vagy magyarnak vallja magát, ott lakik, dolgozik, nyaral, utcazenél vagy kéreget - voltak épp szépszámmal. Abba én nem mennék bele, hogy aki nincs itthon az szavazzon-e vagy sem, illetve milyen kritériumok alapján igen, és melyek szerint nem, a lényeg az, hogy aki előre jelezte az voksolhatott Kazahsztántól az Amerikai Egyesült Államokig. Szorgos konzulok gyűjtötték és utaztatták személyesen az aranyat érő voksokat (volt aki büszkén bemondta a tv-ben, hogy elhozta mind az ötöt (!) ) amit persze az itthon maradt adófizetők pénzéből tettek. De jó, nem szólok, hagyjuk, ami jár az jár, hogy úgy mondjam ez a demokrácia ára. Ugyanakkor az, hogy a japánba delegált illetékesek képtelenek voltak levezényelni ~60 idegenbeszakadt magyar szavazó voksolását és ez csak itthon derült ki az már megmosolyogtató.
 
Ettől szerintem mégis sokkal de sokkal viccesebb az a jogszabályváltozás, mely szerint az igazolással más helyen szavazókat egy-egy kijelölt pontra terelték és most csodálkozva látják, hogy a kerületekben ill. nagyvárosokban a megjelölt szavazókörökben hosszan kígyózó sorokban, órákig álldogálnak a választásra jogosultak.
 
Kérdésem a következő az Önkormányzati Minisztérium remek rendeletének megalkotói felé:
 
-         Jó dolog-e a kényelmes íróasztalok mögött, hűvös szobákban meghozott rendeletek által barmoknak nézett embereken röhögni?
-         Mi a frásznak kellett megváltoztatni tavaly egy olyan jogszabályt, amely ez idáig jól működött?
-         Nem lehet, hogy direkt arra bazíroztak, hogy sokan majd elunják a várakozást és inkább elállnak a voksolástól?
-         Miért nem látták előre a jegyzők adatai alapján, hogy hány százzal/ezerrel fog megnőni egy adott kapacitással rendelkező szavazókörre uszított embermennyiség? Nem gondolták, hogy aki átjelentkezik az azért teszi mert szavazni is akar?
-         Miért van az, hogy 7 órakor még senki nem tudta mi legyen azokkal, akik épp sorban álldogálnak?
-         Mi lenne, ha valami jogszabályt úgy hoznának meg, hogy az esetleges forgatókönyveket előre lepörgetik, és választ is adnak a felmerülő gondokra. Mert ez nem vis major, ezt előre lehetett látni!
-         Mi van ilyenkor a kampánycsenddel? Hogy lehet egy országot hírforrásilag hermetikusan lezárni este 7 után is, amikor már mindenki a tv előtt ül a behűtött sörrel és várja az eredményeket?
-         Ugye most jött el az idő, hogy végérvényesen lelépjenek a feladatukat ellátni képtelen tisztviselők?
-         Miért kell utoljára még egy jó nagyot belerúgni az emberekbe???

Igy építkezünk mi, azaz elkészült (?) a Miskolc Városi Versenyuszoda

(Szeretném leszögezni, hogy jelen bejegyzés nem politikai indíttatásból íródott. Nem kíván sem a jobb-, sem a baloldal mellett állást foglalni és különösen nincs semmi köze a közelgő választásokhoz. Egyszerűen arról van szó, hogy ezt láttam és baromira unom már, hogy itt semmit nem lehet normálisan megcsinálni, még akkor sem (sőt, akkor pláne nem) ha milliárdokat költünk el egy-egy beruházásra.)

 
Ha Miskolcon járva bárki megkérdezi az utca emberét milyen beruházás hiányzik neki a legjobban, akkor – a sok más légvárból, amit itt már felépítettek a múltban városunk ép aktuális vezetői - 2 dolgot biztosan meg fog említeni. Az egyik az uszoda, a másik a tapolcai strand.
 
Tavaly októberben e kettőből az egyik megvalósult, a másik szerintem még jó pár évig nem fog, de ez most legyen mellékszál.
Szóval mire a fák koronájukat sárgára festették elkészült a város igazi, 50 m-es versenyuszodája. Volt nagy öröm, dínom-dánom, itt járt a névadó Kemény Dénes, Czene Attila fát ültetett, az olimpiai vízilabda-válogatott pedig felavatta a medencét, játszott egy barátságos találkozót, ha jól rémlik a Debrecen csapatával. Minden szép és jó volt, azt hihettük hátradőlhetünk, aztán jöttek a furcsábbnál-furcsább hírek.
 
Először is kiderült, hogy hiába van termálkút a közelben, inkább rátették a medencét a vezetékes vízre, így lehet gázzal melegíteni a vizet jópénzért. (Szuper ötlet ebben az energiaínséges világban.) Aztán, talán jó ha 2-3 hónapja volt nyitva a komplexum amikor 10 napra bezárták, merthogy garanciális javításokat kellett rajta végezni. (Hurrá, nyílván ezt így csinálták a kínai WaterCube-ban is.) Szemem sem rebbent, különösebben nem érdekelt a dolog.
 
Bekövetkezett a tél, jöttek a hideg napok. A létesítmény környékét azzal a felkiáltással, hogy tavasszal majd megcsinálják, elrendezik úgy hagyták ahogy a munkagépek széttúrták, de még ezt is elfogadtuk, hisz nyílván a Case Poclain markoló kanala megfázna a nagy hidegben, nem szabad dolgozni olyankor mert hát hova is lenne úgy a világ…
 
Tavasszal végre a hírműsorokba is bekerült a létesítmény, hisz híre ment, hogy jó magyar szokás szerint a beruházás elkészült (?), a megrendelő ki is fizette azt a fővállalkozónak, csak az valahogy sehogy sem akarja tovább utalni a pénzt a munkát két kezükkel ténylegesen elvégzők felé. Csóri alvállalkozók nem tudom hozzájutottak-e a jogos követelésükhöz, de azt örömmel jelenthetem, hogy a március 31-re beígért bontás egyenlőre elmaradt.
 
Tegnap arra jártam, gondoltam megnézem már eme napfényben fürdőző pompás létesítményt. Hát, azt kell hogy mondjam, szemem szám elállt.
 
Jöjjön pár kép, amit a helyszínen készítettem:
 
1., Ezen a képen a létesítmény hosszanti oldala látható. Elvileg az üveg elé árnyékoló lamellák vannak telepítve, de azok csak jó időben vannak kint. És, hogy hogy kerülnek oda? Ki nem találnák! Nem az van, hogy mondjuk forgatható és évszaktól függően állítható, föl-, lehúzható, stb… de nem ám! Kérem szépen ősszel leszedik, tavasszal felrakják. Állvánnyal, egyesével, kézzel. Eddig legalábbis így volt. Jó mi?
 
Az uszoda előtt kis tó látható. Őszintén mondom, nem vagyok táj és kertépítő szakember, de az normális dolog, hogy a tófólia mindenhol kilátszik és amerre csak a szem ellát PVC csövek meredeznek a felszínen? Komolyan mondom olyan érzése van az arra járónak, ha megrántaná valahol a fólia sarkát, hát az úgy ahogy van kicsúszna a mederből és eltűnne a víz.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
2., A következő képeken az uszoda rendezetlen környezete látható. Finoman szólva is ronda így ahogy van, hát még ha hozzáteszem azt is, hogy itt korábban egy sűrű erdő volt, ami érthetetlen módon ki lett irtva látszólag indokolatlanul.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
3., A végére hagytam a legjobbat. Elkészült az uszoda, lett szép új parkoló külön autóknak, külön buszoknak egyaránt, sőt még egy új átmenő útszakaszt és ahhoz csatlakozást is építtettek. És akkor jött ez:
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Nem látszott csőtörés nyoma, külső szemlélőként el nem tudom képzelni, hogy mi történhetett ami miatt először csak egy lyukat csináltak, majd – ahogy a képen is látható mára keresztbe bontották az utat. Ha műszakilag semmi nem indokolta a beavatkozást (ha igen, megint csak gratulálok a kivitelezőnek, hogy eddig bírta a műve), akkor csak olyan dologra tudok gondolni, ami építésszervezési hiányosságból ered, hisz frankó, hogy először megcsinálják az utat, aztán pedig felássák a szakemberek, akik szakszerszámokkal jöttek elvégezni a terv szerinti szakipari munkát.
 
Ha nem ismerném a magyar építőipar kvalitásait, - mely szerint Magyarországon két dolgot nem tudnak építeni, lapostetőt és utat – nem aggódnék, de már most látom, micsoda foltot nyomnak majd oda, ami majd idővel megrepedezik, megsüllyed és csak tankkal lehetlesz megközelíteni a szép új parkolót, uszodát.
 
Fentieken túlmenően helyi lapok szerint állítólag süllyed a díszburkolat is, de ezt már meg sem említem, hisz kishazánkban ez majd mindenhol így van. Úgy látszik nekünk ennyi jár. 2,2 milliárd forintért….

i-gotU, azaz Megvagy!

Az igazat megvallva erre a posztra már hónapok óta készülök, ugyanis karácsonyra kaptam egy i-gotU GT-120 –as GPS loggert, de úgy gondoltam akkor érdemes posztot kanyarítani neki, ha már lesz valami megjeleníthető tartalom is hozzá, amivel prezentálni lehet az eszköz működését, képességeit.

 
A múlt szombaton úgy esett, hogy egy kisebb túrán vettem részt a Bükkben, így az első dolog ami a hátizsákomba került, az nem volt más, mint a kis nyomkövető eszköz.
 
Magára a kütyüre nem sok szót vesztegetnék, akit érdekelnek az ez irányú részletek olvassa el ezt a cikket, én sokkal inkább az eszköz használatáról, tapasztalatokról és a hozzá mellékelt szoftverekről szeretnék megosztani néhány gondolatot.
 
Dióhéjban talán annyit az aprócska készülékről, hogy egy dolgot tud, de azt hogy úgy mondjam üzembiztosan. Nem csinál semmi mást, mint a bekapcsolás pillanatától kezdődően meghatározott időközönként lekérdezi a tartózkodási hely GPS koordinátáit, amit a hozzá tartozó idővel együtt eltárol a memóriájában. Ennyi, slussz-passz. Minden más feladat már a hozzá tartozó alkalmazásokon múlik, az adatok azokon keresztül nyernek értelmet.
 
 
 
 
 
 
Tekintettel arra, hogy igazából ezen funkció nem kíván túlságosan bonyolultan kezelhető eszközt a tervezők igyekeztek egy végtelenül egyszerű szerkezetet konstruálni, ami gyakorlatilag egy minimalista stílusban megvalósított szép, fehér, pici dobozból áll egy nagy gombbal a közepén – ami a ki- és bekapcsolásért felel – és két LED-ből, ami pedig az üzemállapotról tájékoztat. Ettől több nincs és igazából nem is kell, a funkciók kezelése kint a terepen ezekkel megoldható.
 
 
 
 
 
Az eszközhöz melléket CD három alkalmazást tartalmaz. Ezek közül az első a Where I Am? névre hallgat, ami - angolul tudóknak gondolom nem meglepő módon – azt tudja, hogy a laptophoz csatlakoztatott vevő választásunktól függően Google Maps, Yahoo! Maps vagy Bing Maps térképen megmutatja hol is vagyunk. Őszintén szólva annyira nem vagyok geek, hogy laptoppal menjek kirándulni itt bent a lakásban pedig az árnyékolás miatt nincs műholdas kapcsolat, úgyhogy ezt a funkciót még nem próbáltam. Ettől eltekintve el tudom képzelni, hogy idegenben, egy netcafé teraszán üldögélve jó lehet ha megtudjuk mutatni az ismerősöknek, hol is kávézunk.
 
Ettől sokkal érdekesebb a @trip PC nevű szoftver, ami ténylegesen az adataink feldolgozásáért felel. Az alkalmazás magyarul beszél, ráadásul nagyon jól felépített és könnyen kezelhető. Érdemes megemlíteni, hogy a kezelési utasítás szerint csak Win-en fut, Mac-es verziót én a hivatalos honlapon sem találtam.
 
Induláskor a @trip PC rákérdez arra, hogy letöltse-e a loggeren lévő adatokat (persze csak ha már előzőleg rádugtuk a gépre) és ha igen a válaszolunk más dolgunk nincs is, mint hátradőlni és várni a beolvasást. A letöltött utat névvel láthatjuk el, mappákba szervezhetjük így a későbbiekben sem lesz gond az azonosításuk.
A beolvasott térképadatokkal kapcsolatban egy nagyon fontos dolgot le kell szögezni, nevezetesen azt, hogy azok minden esetben a Google térképeire fognak rákerülni. Ez részint azt jelenti, hogy sajnos élő Internet-kapcsolat nélkül semmire nem megyünk, hisz a programnak le kell szívnia a felhőből a térkép adatokat, ami a kényelmetlenség mellett (már ha manapság ez annak nevezhető) azt is jelenti, hogy mindig az elérhető legpontosabb térképeken figyelhetjük meg, hogy épp merre jártunk és feleslegesen nincs tele a gépünk hatalmas térképi adatbázisokkal, amire ily módon nincs is semmi szükségünk.
 
Aki használta már a Google Maps alkalmazást annak minden egyértelmű lesz, hisz ugyanazok a nézetek és funkciók állnak itt is rendelkezésünkre. A program megjeleníti a megtett útvonalat (ezen végig is gyalogolhatunk újra), kiszámolja a főbb paramétereket (pl. túra időtartama, össztávolság, különböző sebesség adatok és földrajzi magassági adatok) melyeket tetszés szerinti összefüggésben grafikon is ábrázolhatunk.
 
A térképi ábrázolással kapcsolatban egy másik dolog, amit meg kell említeni a későbbi csalódások elkerülése érdekében az az, hogy sem az eszköz, sem a szoftver nem tartalmaz olyan algoritmust, ami a megtett utat valójában térképre illeszti. Mit jelent ez? Nagyjából azt, hogyha végig sétálunk egy úton és azt feltöltjük a gépre akkor megtett útvonal nem fogja pontosan fedni a térképen lévő utcát. Ennek oka – gondolom én - nem más, minthogy a kis kütyü nem „NATO támogatottságú”, azaz egy meghatározott pontosságú, butított adatfolyammal dolgozik, ami arra alkalmas ugyan, hogy többé kevésbé az adott útra helyezzen, de arra senki ne számítson, hogy a megjelenített útvonal épp fedni fogja a térképi jelet. A napi gyakorlatban ez amúgy annyira nem zavaró, még így is bőven elég a precizitása a helymeghatározáshoz, az útvonal nyomon követéséhez.
Egyébiránt a pontosságot mi magunk is növelhetjük az által, ha az adatlekérés gyakoriságát sűrítjük, illetve a sebesség függvényében automatára állítjuk. Erre az eszköz setup menüje lehetőséget biztosít. Itt megadhatjuk a beolvasás gyakoriságát pl. sétához, kerékpározáshoz, autózáshoz ill. azt is meghatározhatjuk, ha sebességünk elér egy előre rögzített értéket hogyan változzon meg ezen gyakoriság.
 
Tárgyi alkalmazás másik fontos feature-je az utunk során készített fényképek helyének meghatározása. Ezt a szoftver automatikusan elvégzi nekünk, feltéve, ha a fényképezőnk órája induláskor szinkronizálva lett a GPS loggerrel. Ha nem, akkor sincs baj, ezt utólag is megtehetjük oly módon, hogy egy kiválasztott képet mi magunk manuálisan bekalibrálunk, azaz megadjuk az időeltérés mértékét és a többi kép adatát ennek megfelelően módosítja a program. Ez így leírva bonyolultnak hangzik, de a valóságban nem az. Úgy működik a dolog, hogy a kiválasztott képhez kapcsolódóan megjelenik egy idővonal, és azon húzgálva a csúszkát láthatjuk a háttérben az útvonalon, hogy épp akkor hol is jártunk. Ha megvan a megfelelő hely elfogadjuk, és a további képek is a helyükre kerülnek.
 
Ezzel kapcsolatban azt kell megemlíteni, hogy – legalábbis nálam – a telefonnal készített képek esetében nem működött ez a szolgáltatás. Először nagyon csodálkoztam a dolgon, aztán a képfile-k adatait böngészve rájöttem a hiba okára. Az történt ugyanis, hogy a képek sima gépre másolásakor a készítési időpontok átíródtak a HDD-n történő létrehozás időpontjára és így a képkészítési idők elvesztek. Fájdalom ugyan, de ez esetben a telefon adatai alapján magamnak kellett az időket korrigálni, de gondolom egy valódi fényképezőgéppel készített képek feldolgozása során ez a probléma elkerülhető.
 
Arról még nem esett szó, hogy a program támogatja a közösségi élményeket is, hisz előzetes regisztráció után a komplett útvonalunkat feltölthetjük az a-trip szerverére, ahol megoszthatjuk azokat másokkal vagy csak magunknak tárolhatjuk őket. A geotaggelt képek mehetnek Picasa-ra, Panoramio-ra, Flickr-re, így innentől kezdve bárkinek megmutathatjuk merre jártunk, és mit láttunk a nagyvilágban. Előzőek illusztrálására álljon itt az említett Bükki túra útvonala és a készített képek elhelyezkedése.
 

Kattintásra a szerverre visz!
 
Megtekintéskor választható csak térképi nézet ill. 3D-s Google Earth nézet is. Én ez utóbbit javaslom, azon igazán látványos, hogy úgy mondjam megdöbbentő a virtuális kirándulás.
 
A kapott harmadik alkalmazás a Sport Analyzer névre hallgat, ami a megtett út és időadatok alapján egyfajta kalkulációt végez sportteljesítményünket illetően. Miután kiválasztottuk, hogy a feltöltött utat hogyan tettük meg (pl. futottunk, kerékpároztunk, hegyet másztunk stb.) és megadjuk adatainkat (születési időpont, magasság, testsúly, nem) kiszámolja az útra jellemző – korábbiakban bemutatottaknál bővebb és pontosabb – paramétereket és még az elégetett kalóriákat is. Itt is van mód arra, hogy különböző grafikonos ábrázolásokat kérjünk, illetve a megtett utakat egy naptárban is elraktározza a kis szoftver, így láthatjuk, mikor hol jártunk, milyen tevékenységet végeztünk.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Kattintásra nagyobb lesz!
 
 
Természetesen mind ebben a programban, mind a másikban lehetőségünk van a térképi adatok exportjára is GPX és CSV formátumba, így ezek feltölthetők túraoldalakra ill. mások adatai az import révén beolvashatóak és tetszés szerint akár újra végigjárhatók.
 
Összességében elmondható, hogy egy igen nagy tudású, végtelenül könnyen kezelhető eszköz az i-gotU, ami olyan lehetőségeket tár a felhasználó elé, amiről néhány éve még csak álmodoztunk.
 
Azt gondolom, azon túl, hogy igazi élmény megnézni hol jártunk (ennyiben feltétlenül több, mint egy hagyományos GPS, ami ugye csak ott mutatja meg hol vagyunk, ahol térképi adatbázisa is van) van egy olyan ösztökélő funkciója is, ami szerint menjünk a szabadba, hogy később megnézhessük hol is jártunk. Ez feltétlenül jó dolog, ezáltal igazi kis személyi edzőt is kapunk a csomagban.
 
Megvásárlását minden túrázónak, kerékpárosnak, utazónak és fotósnak ajánlom, hisz új értelmet nyernek ezáltal ezen tevékenységek, és ha figyelembe veszem azt, hogy mindezt egy 8-10 ezer forintos bekerülési költségért kapjuk meg, akkor feltétlenül jár az erősen ajánlott plecsni!

Mi történt ma az Andrássy úton?

Az igazság az, hogy nem vagyok feltétlen híve a különböző fogyasztási javak hype-olásának. Viszolygok attól, ha egyesek már-már vallási szektává formálódva, kultikus tárgyakként dicsőítik pl. az apple termékeit, vagy ne adj isten száztizenkettedszer is el kell olvasnom a fejtegetéseket arról, hogy vajon hol és mikor nyílik az első budapesti Starbucks Coffee vagy éppen Nordsee.

 
Ezek a dolgok leginkább azért ébresztik fel bennem a lázadót, mert annyira nem a sajátjaink. Minden egyes ilyen kis megmozdulás – ha kívülről nézzük magunkat – végtelenül szánalmas. Megváltóként várunk olyan dolgokra, amik tőlünk nyugatabbra, szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban a mindennapok részei, míg nálunk aranyifjak és fiatal, jól menő yuppie-k anyagi javainak, hogy úgy mondjam manifesztálódása, testet öltése.
 
Na de a lényeg az, hogy valahol mégiscsak lehet örülni annak, hogy ezek a nagy cégek, ha csak egy-két üzlettel is, de megjelennek szépséges fővárosunkban. (Szándékosan nem írom azt, hogy országunkban, mert vidékre nemhogy Roberto Cavalli vagy épp a Prada, de még a KFC, vagy a Burger King sem jön le évtizedek óta, amit komolyan mondom nem értek. Hát nem mindegy ezen utóbbiaknak pl., hogy hol árulják a szendvicseket? A vidéki ember pénze miért értéktelenebb, mint a fővárosi emberé? Érdekes, a McDonald’s egész jól elvan országos szinten is, szóval nekem nem áll össze ez az üzletpolitika, de hagyjuk is.)
 
Ettől eltekintve kijelenthetjük, hogy ha nagyon lassan is, de mégiscsak elnyeri méltó arcát egy-két frekventáltabb rész a fővárosban, – gondolok itt pl. a Fashion Streetre vagy az Andrássy útra – ahol olyan üzletek kerülnek megnyitásra, amik egyfajta szimbiózisban élnek környezetükkel, A környezet puszta létével, szépségével szolgálja az üzletet, míg az üzlet viszontemeli a környezete fényét.
 
A múltkor több oldalon és blogban is olvastam, hogy valami új dolog készül a fent említett sugárúton, de akkor még igazi találgatás sem volt arról, hogy vajon mely cég megjelenésére lehet számítani. Ma jó sorsom épp arra vitt, és hogy-hogynem épp a kérdéses lefóliázott üzlet előtt parkoltam le. A mellékelt fotón jól látszik, hogy fél 3 magasságában még csak készülődés volt, nem derült ki, mire is készülnek. Ha jól tudom hatkor volt a grand opening party, de sajnos addigra már odébb kellett állnom.
 
Valaki jól értesült kommentelje már be legyen kedves, hogy mi nyílt ott! Őszintén izgat a dolog…
 
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mi van az eltakart kirakat mögött???

Update: Megvan a megfejtés. Nem divatcég, de ez is olasz. A PERONI nevű sörmárka nyitott képviseletet az utcában. Ilyenünk sem volt még, lehet menni márkabolta sört vásárolni. Mint a régi szép időkben: cipőt a cipőboltból, sört a sörboltból...

Védeném én, ha hagynák…

Úgy esett, hogy ma délelőtt boltba kellett mennem. Gondoltam nosza, ha már úgy is arra járok, visszaviszem a felhalmozott 4, azaz négy darab teljesen egyforma (ennek még jelentősége lesz) Gösser citromos sörösüvegemet is, ne foglalja itt nekem a helyet.

 
A közeli Lidl felé vettem az irányt, ahol tudtam, hogy tárt karokkal egy üvegvisszaváltó automata vár, és bár egyszer már kerültünk egymással konfliktusba én balga azt hittem, hogy négy sörösüveg nem foghat ki rajta.
 
Maga a masina telepítése rendkívül ravaszul van megoldva, ugyanis ahhoz, hogy a színe elé járulhasson az ember, át kell magát hámoznia a fotocellás ajtón, ami ugye ilyenkor csak külső mozgásra reagál, azaz, ha már bent van az ember csak úgy lehet kijönni a boltból, ha bemegy az eladótérbe is, majd a pénztárokon keresztül távozik. Élelmesebbeknek van még egy alternatív útvonal-lehetőségük, nevezetesen megvárják, míg valaki jön befelé, és a nyíló ajtón nagy lendülettel kiszaladnak.
Alapesetben ez az elrendezés nem okozna gondot, ha… És itt jön a ha! Ugyanis mi van akkor, ha az ember betáraz két nagy szatyor üveggel és a gépalkalmazott nem hajlandó azok nagy részét visszavenni, ne adj isten valaki csak az üvegeket szeretné visszaadni, és vásárolni már eszében sincs??? Na ezt a lehetőséget az üzlet tervezője kizárta, tessék szépen befáradni, hátha vesz valamit a kedves vevő akár akar akár nem, itt nem lehet csak úgy ki-be rohangálni.
 
Természetesen az automata a 4 üvegből egyet sem vett át, így bandukolhattam a palackjaimmal körbe-körbe, de nem csüggedtem, gondoltam a következő helyszínen leadom őket, velem nem lehet csak úgy kiszúrni.
 
Vásárlás után célba vettem a hazafelé szintén útba eső Tesco-t, ahol újabb kísérletet tettem. Természetesen itt is minden gépesítve van, - élő ember ma már nem nyúl üres üvegekhez - és elkezdtem etetni a gépet. Három üvegig zökkenőmentesen ment a procedúra, míg a negyediknél megmakacsolta magát a rendszer, visszaadta és megállt, se előre se hátra. Mondom magamban jól van jóbarát, ha nem hát nem, de legalább a blokkot please. Persze azt sem adta és én tanácstalanul forgattam a fejem jobbra-balra, mint egy NATO radar.
 
Pirosfelsős alkalmazott közel s távol nem volt, így elindultam elpanaszolni a bánatom a vevőszolgálaton. A pultnál hárman álldogáltak. Történetem elmesélése után éreztem, hogy megmozdítottam valamit a multinacionális gépezetben. Lázasan nyöszörögtek a fogaskerekek, mentek a telefonok, de a tréningeken gondosan begyakorolt fordulatok sajna nem segítettek. Megjegyzem, ezt onnan gondolom, hogy a szolgálatban lévő kishölgy minden telefonhívásában rögzítette: „hogy azért kérdezem, mert én még ilyet nem láttam”.
 
Míg a konzílium tanácskozott – vajh mi legyen a 75 (!) forintommal - volt időm nézelődni. Ekkor vettem észre a Tesco másik zseniális találmányának mindennapi életben való megvalósulását, miszerint az üres aludobozokat és PET palackokat néhány forintért visszaveszik. Ahogy említettem a visszaváltó az áruházon belül az üzletsor végén található, ahová kik tartanak? Hát nem a Mókus Örs lelkes kispajtásai, akik iskolai verseny keretében hoztak pár ásványvizes palackot meg üres kólásdobozt otthonról, nem-nem, hanem penetráns bűzt árasztó hajléktalanok, akik hatalmas nejlonzsákokat maguk után húzva vitték beváltásra az összekukázott „szemetet”. Halkan kérdezem: erről az ÁNTSZ tud? (Megjegyezném, egyszer egy másik Tesoban azt mondta az üvegvisszaváltós alkalmazott amikor meglátta szegény szerencsétleneket, hogy ez már nem is üvegvisszaváltó, hanem szeméttelep, miközben egykedvűen hordta az üzlet hátába a koszos dobozokat.)
 
Na de kanyarodjunk vissza. A szakértői team arra jutott, hogy kell szólni – legyen a neve Zoli – Zolinak, hogy jöjjön le és nézze meg, hogy valóban berakta-e a kedves vevő az üvegeket az ördögi szerkezetbe. Na itt már kezdtem magam rohadtul kellemetlenül érezni, ha tudom, hogy egy ilyen bagatell ügy ekkora kalamajkával jár, isten bizony nem szólok, hagyom a fenébe az egészet.
 
Kisvártatva megjött Zoli, aki se szó, se beszéd az automata felé vette az irányt. Gondoltam magamban, hogy ezt már megnézem és nyomban utána somfordáltam. Zoli megnézte a gép hátát, kivette a 3 üvegemet (nahát, nem hazudtam) és újra etetni kezdte. 3 darabig ő is eljutott, de a negyedik kifogott rajta. Húzta, vonta, forgatta a gép, de nem vette be. Ekkor derült fény a turpisságra, ugyanis kiderült, hogy a negyedik üveg sört egyszer egy másik üzletben vettem, ahol tekintettel arra, hogy közel-lejáratos volt, átragasztották a vonalkódot egy árengedményesre. És mindenki kapaszkodjon, ez az automata nem ám azt nézi meg, hogy milyen üveget tesznek bele, hanem azt, hogy milyen a vonalkódja. Azt hittem hidat verek, ennek nem az számít, hogy sörösüveg-e a sörösüveg, hanem az, hogy épp azt az egy üveget náluk vette-e a vásárló. Ügyfélbarát mit ne mondjak, lehet úgy gyűjteni a göngyöleget, hogy külön rekeszbe a Coop-os, másikba a Tesco-s, stb.-stb. és csillagtúra keretében visszahordani azokat a megfelelő üzletbe. Vicc.
 
Mikor ezt bátorkodtam szóvá tenni, a Zoli szó nélkül hátra sétált, előrehozott egy már bevett üveget, átküldte a rendszeren mégegyszer és nyomtatott egy 4 üvegről szóló, száz forintos nyugtát.
 
Összességében tehát a mai nap folyamán kb. 12 percet töltöttem üvegvisszaváltással, azért, mert szerettem volna környezettudatos lenni és nem növelni az amúgy is egekig érő szeméthegyeket. Megmondom őszintén nekem ez nem érte meg. Nem vagyok fekete öves Greenpeace aktivista, így a továbbiakban jelentem, hogy befejezetem az üvegekkel való bohóckodást. Jöjjön a PET, az alu és a Tetrabrik, melyek használat után egyből landolnak a kukában. Én megpróbáltam, nem ment. Ez van, el kell fogadni…
 
A Föld nevű bolygó meg…. Ugyan kit érdekel?!

Egy autó, egy ember, akik egységbe kovácsolták az országot

Csikós Zsoltinak, a 4./b.-ből valóra vált az álma. Illetve nem is volt ez neki álma, mert annyira elérhetetlennek tűnt a dolog, hogy már abba belefáradt, ha egyáltalán rágondolt. De az élet – mint tudjuk - nagy rendező, valahogy úgy hozta a sors, hogy elé gördített egy üveggolyót, elédobott egy lapot az autóskártyából és bár remegő térddel, verejtékező homlokkal de elfogadta azt, amit felkínált sorsa kormányosa.

 
Jó-jó, a címmel valószínűleg túlzok, sokan vannak akik azt sem tudják most, hogy miről beszélek. Valószínű ők azok, akik nem élik meg azt a csodát, ami vasárnap délután kezdett felsejleni a totalcar belsőség blogján, és ami miatt minden valamirevaló honi autóbuzi rongyosra nyomkodta hétfő óta számítógépe F5 gombját.
 
Csikós Zsolti és 3 hűséges társa elindultak a messzi Svédországba, a sarkkörre egy autóért, ami olyan öreg, hogy a mai kor középkorú generációjának is talán csak a gyerekkori emlékeiben él. Egy autóért, ami akkor is elérhetetlen volt egy magyar ember számára, amikor még javában gyártották, nemhogy most, amikor már csak gyűjtők féltve őrzött veteránjai közt lelhető fel egy-egy éppen maradt példány. Egy majd 50 éves, W120-as Ponton Mercedes ugyanis a meghökkentő kaland tárgya.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Igazából nem is magát a történetet szeretném megírni, aki akarja végig olvashatja a belsőségen az elejétől a végéig, meg ha itthon lesznek a srácok gondolom alaposan el lesz mesélve minden töviről-hegyire, hanem egy jelenségről. Nevezetesen arról, hogy mióta elindult a nem mindennapi utazás kommentek ezreiben lelkes autórajongók és érdeklődők százai fogtak össze és lelkesednek egy célért, ismeretlenül is szurkolnak olyan embereknek, akiket soha nem ismertek személyesen és valószínű, hogy soha nem is fognak, egy olyan tárgy érdekében, amiről egy héttel ezelőttig azt sem tudták, hogy micsoda.
 
Nyugodtan lehet mondani, összefogott az ország, határon belül és kívül nemcsak a kárpátokon, de a sarkkörön túl. Egy emberként szorítanak a sikerért, gyűjtötték (volna) a pénzt, ajánlották fel segítségüket ki így, ki úgy, Budapesttől szó szerint Domsjö-ig.
 
Még hogy nincs összetartás, még hogy morális válság van! Egy fenét! Van, mert vannak, akik azt akarják hogy legyen, nekik úgy a kényelmes, van mi mögé bújni. És akkor itt van egy egyszerű történet, ami mindenkinek erőt ad egy rövid pillanatig ha beleolvas a mesébe, átfutja a kommenteket. Nagyon jó érzés együtt pityorogni több száz emberrel 12 óra 42 perckor, amikor kiderült, hogy nemhogy épségben elérték úti céljukat a modern kor vándorai, de az autó ki is van fizetve, és bár holtfáradtak, de lassan elindulnak hazafelé.
 
Jó lenne ebből a parányi érzésből valamit átmenteni a mindennapokra. Ha tudnánk a dolgos hétköznapokon is összefogni, menni egy cél felé közösen, mert közösen minden könnyebb. Hatalmas potenciál van a magyar emberekben, jó lenne kihasználni. Jól látszik, ennyi kell és meglehet minden!
 
Na jó, nem moralizálok, nem nyomom a pátoszt. Hogy is szokták mondani? Túl vagytok a nehezén, most jön a neheze!
 
Gyerünk Zsolti, hozzátok haza nekünk az öreg mercit! Jó utat!
 
 

 

A szezon vége

Ha jól számolom az idei volt a negyedik téli szezon, amit viszonylag aktív téli sportolással töltöttem, azaz célzottan és tudatosan snowboardozni jártam.

 
Ennek során felkerestem mind hazai, mind idegenbeli síterepeket, így gondoltam összeszedem az idei tapasztalatokat.
 
1., Szilvásvárad:
Őszintén szólva ez idáig azt sem tudtam, hogy ott létezik bármiféle sportolásra alkalmas terep, de miután olvastam róla apróbb cikkeket a neten, gondoltam szezonkezdés gyanánt kipróbálom.
A pálya rövidke, egy pár száz métertől biztosan nem bír nagyobb hosszal. Van rajta egy tárcsás felvonó, ami viszonylag kedvező tarifáért (1000 ft / 7 felvonás) juttatja a sporikat a hegytetőre. Ott jártamkor hidegnek hideg volt, de természetes hó nem nagyon állt rendelkezésre, így a terep ágyúzva volt, mivelhogy ott erre is van lehetőség.
A pálya nagyon kezdőknek ill. családoknak kisgyerekkel lehet alkalmas a téli időtöltésre, de komolyabb sportolásra nem javaslom. Összességében egy próbát megér, mert egyébként a környezet szép, és akár egy kis kirándulással is összelehet kötni a csúszást.
 
2., Bánkút I.
A bánkúti sípályával úgy vagyok, hogy évről évre reménykedek, hogy na, talán most jó lesz, aztán amikor felmegyek és látom, hogy évről-évre ugyanaz az elmaradott semmi, akkor mindig visszahuppanok a nagy magyar valóságba. Adott egy pálya, ami Magyarország legnagyobb sícentrumaként hirdeti magát, amit őszintén szólva sosem értettem. Az út felfelé – hát hogy is mondjam csak, - hagy némi kívánni valót maga után, főleg a vége felé. A parkolás mióta az eszemet tudom nincs megoldva, gyakorlatilag oda teszi mindenki az autóját, ahol épp helyet talál magának, ami jellemzően hosszan elnyúlva az út széle. Elképesztő, hogy erre az egyszerű hiátusra még mindig nem találtak gyógyírt.
Amikor először voltam fent idén szerencsére volt bőséges természetes hó, de egyéb esetekben sajnos nem megoldott a hóellátás, mivel ágyú nincs. Ami az infrastruktúrát illeti elmondható, hogy e tekintetben sem volt sok változás az elmúlt években/évtizedekben. A kölcsönző nulla, a legócskább, kritikán aluli cuccokat adják oda 1500-2000 forintért, ami sportolásra alkalmatlan, de arra tökéletesen megfelel, hogy elvegye a kedvét a sportbarátnak a további próbálkozástól.
A szervizre szintén nem bíznám rá a felszerelésem javítását. Ami a „hüttét” illeti mondhatni van, meleg tea, forralt bor kapható, ugyanakkor pl. tepertős pogácsát még sosem sikerült ott vennem. Legutóbb azt mondták amikor egy szombaton eme nemes eledel beszerzése felöl érdeklődtem, hogy akkor ugyan nem volt, de keddre már hoznak. Oké, köszi…
 
Amikor ott jártam 2 felvonó üzemelt, amiről azt tudom megemlíteni, hogy felvinni felvisz éppen, de aki először próbálja annak nagyon nem ajánlom. Fel nem foghatom, miért kell ilyen sebességgel küldeni, induláskor olyat ránt, hogy a rutintalanabb síelő, pláne hódeszkás simán repül 2 métert. Egyébként ennek ára 1000 Ft / 5 felvonás.
 
3., Bánkút II.
A korábbi tapasztalatokon felbuzdulva – nem valami fényes kiszolgálás, de legalább van hó és nincs messze – újból nekivágtunk. Parkoló természetesen nem volt, de ami még viccesebben alakult az az, hogy a síházzal szembeni legmeredekebb pályán épp gyerekeknek rendeztek síversenyt. Ez olyan frenetikusan volt megszervezve, hogy a közönség (aggódó szülők, nézelődők, bámészkodók, épp forralt bort kortyolgatók) pontosan elállták a sportoló nagyközönség útját, azaz ha valaki le akart csúszni a pálya aljáig, akkor át kellett magát verekednie a tömegen. Mondanom sem kell, hogy azonnal töröltük a programot és átmentünk az út túloldalán lévő lankás szánkópályára. Felvonó itt is ment, de valami sajátos gondolattól vezérelve a jegyet azután kérték el, hogy az ember felért a tetőre. Miután kiírva semmi nem volt az indulási pontnál és ugye nem is láttunk senkit, aki lent jegyet kezelt volna felvonattuk magunkat az amúgy nem túl hosszú pálya indulási helyére. Ahogy felértünk a bokorból előugrott egy bácsika, aki azon nyomban a jegyünk után érdeklődött. Természetesen jegy az nem volt (még az elején beszéltük is, milyen nagylelkűek, hogy erre a szerre nem szednek jegyet) azonnal nekünk esett, hogy mégis mit képzelünk és fizessünk neki fejenként 100 Ft-ot. Ennyit nekünk megért a dolog, így fizettünk, csúsztunk és a környék vendég(nem)szeretét hátrahagyva azonnal hazamentünk.
 
Bánkúton tehát összességében megállt az idő. Aki járt itt 10-15 éve annak nosztalgiázni ajánlom, egyébként nem. Ha már magyarországi terep, akkor legyen Mátraszentistván. Nagyon szépen meg van csinálva, van hóágyú is, és bár jóval drágább a jegy, mégiscsak az egy igazihoz jobban hasonlító síterep.
 
4., Szlovákia, Csorba-tó
A szomszédos országban többször jártam már, csúsztam Jahodnán és Zdiar-ban is nem egyszer, de a Csorba-tónál még nem jártam. Mindig jó tapasztalatom volt az északi szomszédainkkal, ezúttal sem csalódtam
A szóban forgó hely igazi síterep, nekem ez volt az első kiterjedt pályarendszerrel bíró, viszonylag hosszú helyszínem, ahol jártam.
Azt kell mondjam, hogy a dolog meg van csinálva. Sosem voltam még osztrák, olasz netán francia terepen, de elsőre ez igen jó benyomást tett rám. Rögtön ott kezdeném, hogy a Szlovákiában futó utak magyar autós számára megdöbbentően jó minőségűek. Útközben többször megjegyeztük, hogy mindenki, aki Magyarországon bármilyen kapcsolatba is kerül az útépítéssel (az egyszerű hivatalnoktól a generálkivitelezőig) sürgősen álljon be a sarokba és baromira szégyellje el magát. Ami itt van nálunk az kritikán aluli, talán Észak Erdély elhanyagolt részein vannak olyan utak mint itt.
 
A pálya infrastruktúrájához annyit, hogy van ingyenes szintes parkoló, ahonnan ingyenes, nagyon sűrűn közlekedő síbuszok viszik fel az utasokat a felvonókig. Jegyből vannak időkorlátosak és pontfeltöltősek, ki-ki kiszámíthatja, hogy neki melyik éri meg jobban. (4 órás jegy 18 eur, 100 pontos 11,5 eur, kártya depozit 5 eur). Van hagyományos tárcsás felvonó és négy, illetve hat üléses beülős is. Hütte, sportbolt, szerviz, kölcsönző szintén van, szerviz oly annyira, hogy ki van téve a bolt elé egy kisasztal, amin hagyományos- és csillagcsavarhúzó van kikészítve és bárki megcsinálhat magának egy kisebb beállítást ha épp úgy alakul. Döbbenet ill. nem is, ez így lenne a kívánatos.
 
A wc tiszta és szintén ingyenes (Bánkúton vagy kuncsorog az ember a kulcsért a síházban, vagy megy a fák közé).
 
A táj természetesen gyönyörű, a Tátra magával ragadó. A felvonók 1840 m-re mennek fel, onnan indulhat a lesiklás többféle pályán, melyek akár kombinálhatóak is egymással.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Ha valakinek nem tetszene a lesiklás, az kipróbálhatja a motoros szánkót (5 perc 14 eur, 10 perc 20 eur), csúszhat felfújható fánkkal, ugrálhat légvárban vagy csak nézegetheti az árusokat.
 
A szállásunk 19 km-re volt a pályától. A Raimund Panzió szinte új épületében töltöttük az éjszakát, ahol egy családi apartman – melyben egyszerre 5 fő fér el kényelmesen – 80 euroba került. A reggeli további 5 euro volt, de volt a szálláson free wifi is.
 
Vacsorázni, illetve bevásárolni mi este beautóztunk a közeli településre, ahol a Hotel Smokovec (***) éttermében ettünk. Megjegyzem, hogy rajtunk kívül egy asztalnál ültek és a kései idő ellenére a felszolgáló lányka képes volt mosolyogni sőt, kérésünkre egy angol nyelvű étlapot is prezentált. (Megnézném ugyanezt magyar relációban…)
 
A környék amúgy rettenetesen fejlődik, sorra nyílnak a szállodák és apartman házak (van pl. Kempinski is a tó partján), mégis olyan fura az egész. Szlovákiába belépve örökösen felmerül bennem a kérdés, hogy vajon hol vannak az emberek, mert minden olyan üres. Itt is ezt tapasztaltuk, persze a pályára ez nem igaz, az jó kihasználtsággal üzemelt, mégsem volt tömeg, a felvonónál sem kellett órákat álldogálni, ment minden patentul.
 
Mindent összevetve kiválóan éreztük itt magunkat, ha lett volna még egy napunk átmentünk volna Zakopánéba is, hisz az innen már csak kb. 40 km.
 
Szerencsére bajom nem történt a két nap alatt és bár láttam villogó mentőautót, szirénázó hómobilt és vákumágyba tett kisgyereket én egy nagyobb bukással megúsztam a dolgot, amikor is egy önjelölt Alberto Tomba úgy gondolta, hogy hátulról feltétlenül át kell gázolnia rajtam. Az esetet túléltem, ugyanakkor a deszkámon egy hatalmas karcolás fog jó ideig emlékeztetni az incidensre. Ezt leszámítva jó volt, mindenkinek ajánlom!

 

A képarányról

Mint a technika iránt rendkívüli elkötelezettséggel bíró, és, hogy úgy mondjam bizonyos esetekben early adopter ember elég korán (kb. 15 éve) már olyan – akkor még CRT – tévét vettem, ami ismerte az épphogy ébredező DVD szabvány 16:9-es képarányát. Ez egy 4:3-as tv volt, az alternatív méretet egy gomb segítségével lehetett kiválasztani. Természetesen akkor még csak álmodoztam arról, hogy valaha olyan műsorforrásom lesz, ami tudja ezt a jellemzőt (jóval később is egy DAV-S 300-as Sony kompakt házimozi rendszer 180.000 forint volt) és mire beköltözött a nappaliba a home cinema meglett e tv utódja is.

 
Az első LCD tv-t, ami már alapbeállításként kezelte a 16:9-et kb. 2-3 éve vettem és elsőre elég fura érzés volt nézni rajta az összenyomott képet. Mindig abban reménykedtem, hogy hamarosan mind a televíziós csatornák, mind a filmgyártók eljutnak oda, hogy örökre elfelejthetem a fekete sávokat és a hatalmas, széles tévémen teljes valójában élvezhetem a torzításmentes képet.
 
Lássuk, hol tart most ez a folyamat, megoldotta-e már az emberiség a fekete sávok problémáját?
 
A napokban olvastam egy hírt, mely szerint a Magyar Televízió elsőként tér át a 16:9-es képarányra, ráadásul az automatikus átkapcsolást biztosító jelet is küldeni fogja. Ez adta az apropót, hogy a csatornákon szörfölgetve áttekintsem, milyen formában küldik a szem rágógumiját az egyes adók.
 

Alapesetben nyílván a sugárzás még zömmel hagyományos módon történik, azaz jön a 4:3-as jel, amit a tv szépen széthúz a széles, 16:9-es képre így:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezt az ember vagy megszokja, vagy manuálisan elkezdi állítgatni a készüléket és választ két alternatíva közül. Az egyik lehetőség, hogy a képet kinagyítja ezzel elérve azt, hogy a torzítás megszűnik ugyan, de a kép egy része levágásra fog kerülni, azaz az információ egy része elvész:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jól látszik, hogy a csatorna ID és a korhatár-karika elcsúszott a sarkokban.

A másik lehetőség, hogy átállítja a képet 4:3-ra, amivel az arányok rendeződnek ugyan, de a képen fekete sávok fognak megjelenni:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az arányok jók, csak az a fránya fekete sáv ne lenne.

Ritkaságszámba megy egyelőre, de vannak csatornák, amik már default-ból 16:9-re rendezett képpel érkeznek, jön velük a kapcsoló jel is, azaz ha ide kapcsolunk azt vesszük észre, hogy helyreáll a rend, normálisan nézhető a kép. Nálam ilyen a DW és néha a Duna Autonómia. Érdekes, hogy van, amikor az ATV már HD-ben ad, van amikor át is áll magától az arány de van amikor nem.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Deutsche Welle - minden stimmel ráadásul automatikusan.

Lássuk mi a helyzet az MTV-vel. A fenti hír bejelentését követően az M1 valóban 16:9-es lett (ez az olimpia miatt direkt jól jön), ugyanakkor a kapcsolójel valahogy nem működik, nálam sosem áll át az arány önmagától.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Automata beállítással ilyen az M1.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Manuálisan átállítva beáll a rend.

Ezzel egy időben viszont az M2-n valami furcsaság történt. Ott ugyanis a kép számomra ismeretlen arányra torzult, a tv-t akárhogy is állítgatom, az adás sehogy sem fér el a kijelzőn. Nem tudom, hogy ez a szolgáltatóm hibája-e, vagy ennyire rosszul küldik a képet, minden esetre ez így nem jó. Figyeljük a csatorna jelét!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Automata beállítás, az azonosító sehol.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Közeledik, de még nem jó.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Semmi sem stimmel.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4:3 - nem lett jobb az eredmény.

 

Ami a DVD filmeket illeti számomra itt a legnagyobb a csalódás. „Millió” film megtekintése után kijelenthetem, hogy egy kezemen meg tudom számolni hány olyat láttam, ami kihasználja a szélesvászon előnyeit és mindenféle fekete sáv nélkül, eredeti arányban kitölti a rendelkezésre álló felületet. Őszintén szólva jómagam nem értem ennek mi az oka, elvileg minden adott, jól van összekötve, beállítva, mégsem megy, nem tudom hol lehet a bibi.
 

Fentieket áttekintve azt kell, hogy mondjam, egyelőre ebben a 16:9-es őrületben nem látom a potenciált. Ma már viszonylag elérhető árúak az ilyen megjelenítők, penetrációjuk rég meghaladta azt a kritikus szintet, ami garantálhatná, hogy érdemes az ilyen képarányú műsorok sugárzására figyelmet fordítani, de valahogy nem nagyon akar ez beindulni. Remélem hamarosan tömegesen terjednek el a jó képarányú sugárzások követve az M1 mintáját, mert ha nem, akkor még sokáig nézhetjük az ellipszis alakú köröket és az egész nagy hajcihő, tömeges tv csere nem ér semmit.

Internet banking

Nagy barátja vagyok az internetes ügyintézésnek, hiszem, hogy ez nem a jövő, hanem a jelen. Ha tehetném mindent a neten bonyolítanék amiért a családom kicsit orrol is rám. Vannak dolgok, melyeknél már egyértelmű, hogy gyakorlatilag ez a 100 %-os elérési csatorna, gondolok itt arra, hogy biztosítás kötésére, repülőjegy vásárlásra, szállásfoglalásra ez a metódus a legjobb.

 
Sajnos valahogy az államigazgatás nehezen találja a hangot az internettel, a hivatali ügyintézés esetében ez a legutolsó ami eszembe jut, pedig én próbálom-próbálom, de nem igazán megy.
 
(Friss élmény: Február 15-ig kell beküldeni a nyomtatványt az APEH felé, melyben megbízzuk T. hivatalt azzal, hogy készítse el bevallásunk. Nosza, klaviatúrát ragadtam, megkezdtem a process-t. Először is, a nyomtatványt letölteni csak úgy nem lehet ám, először a polgár lesz szíves letölteni az AbevJava nevű programot és feltelepíteni a gépre. Ha ez megvan, le lehet szedni a szükséges nyomtatványt, amit kizárólag a fent említett alkalmazással lehet megnyitni és ha már megnyitottuk, akkor ki is tölthetjük. Ezt olyannyira komolyan gondolták, hogy csak kitöltve lehet kinyomtatni, üresen, hogy esetleg majd később megírjuk tollal lehetetlen. Természetesen alapesetben kitöltési útmutató, súgó nincs a laphoz, azt külön le kell szedni ha érdeklődnénk a részletek felöl. Ha minden megvan, akkor van mód arra, hogy beküldjük a kész nyomtatványt az APEH-be elektronikus úton, feltéve ha előbb regisztráltunk az Ügyfélkapura. Na ez nekem már sok volt, inkább offline módba raktam magam és kitöltöttem a papír alapú nyomtatványt, amit megküldtek az egységcsomagban, majd beküldtem postán. Úgy látszik a bevallás elektronikusan kicsit bonyolultabb egyelőre, mint a hagyományos módszer. Na de menjünk tovább jelen poszt nem ezért született.)
 
A napokban lejárt az egyik bankbetétem és szerettem volna ismét lekötni. Ehhez a CIB Bank netes felületét használtam, mely viszonylag gyors, egyértelmű, jól kezelhető, nem is volt semmi gond. Mikor kész lettem gondoltam megnézem már mit tud a rendszer a számlámról és akkor láttam meg ezt az ablakot:
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Aggódom…
 

Márkanevek, melyek a hétköznapi beszéd részévé váltak

Napi hír, mely szerint brit kutatók megállapították, hogy egy átlagos angol fiatal, már csak mindössze 800 szót használ a mindennapi beszédében, ami aggodalomra ad okot. Én valahogy nem látom ilyen borúsan a helyzetet, szavak, kifejezések mindig is jöttek-mentek, sőt a nyelvújítóknak mindig is törekvésük volt az, hogy új szavakat kreáljanak a meglévő, korszerűtlenül hangzó szavak helyett. (egyen-billengészeti-körduplány? nyaktekerészeti mellfekvenc? valaki?)

Szerencsére az Orwell-i utópia ez idáig elkerülte az emberiséget, nem jelentek meg újmagyar szótárak és nem beszél senki újmagyarul sem (még akkor se, ha a nagyink egy szót sem ért mondjuk abból, hogy „rámdobott a spanom egy sms-t, hogy nézzem már meg a vasát, mert valószínű bekapott egy trójait az oprendszere”).
 
Függetlenül attól, hogy a változásokat a kissé erőltetett reformerek, vagy manapság inkább a média és főleg az informatika, az internet kényszeríti ki a szókincsünk folyamatosan változik.
 
A reggeli borotválkozás közben azonban az jutott az eszembe, hogy a mindennapi kommunikációnkban vajon hány olyan szót használunk rutinszerűen, ami valaha (ill. jelen pillanatban is) egy nagy gyártó márkanevéből eredeztethető.
 
Itt van pl. rögtön a
 
GILLETTE – zsilett
 
A céget több mint 100 éve, 1901-ben alapította King C. Gillette, de maga a penge már 1895-ben – hogy úgy mondjam – feltalálásra került. Ekkor készült el az első biztonsági borotva, amely sok-sok fejlesztés után ma is a cég legfőbb terméke a főként férfiaknak (de ma már nőknek is) szóló kozmetikai szereken kívül. A fejlesztések egyértelmű célja nem volt más, minthogy a nehézkes, nagy sérülésveszéllyel járó tevékenységet a lehető legegyszerűbben, a legbiztonságosabban lehessen kivitelezni.
A magyar ember emberemlékezet óta gyártótól függetlenül zsilett pengét vesz a boltban, még akkor is, ha esetleg a borotvafej már csak áttételesen emlékeztet a korábbi klasszikus pengére.
 
 
FRIGIDAIRE – frizsider
 
Csak a jóég tudja visszafejteni a szálakat, hogy miért pont egy amerikai cég márkaneve szivárgott be a hétköznapi beszédbe, de tény, hogy ez bizony így alakult. Nem hinném, hogy volt a magyar történelemben olyan időszak, amikor ezek a tengerentúli termékek tömegével özönlöttek volna az országba, így tényleg érdekes kérdés az, hogy miért hívják a hűtőszekrényt még ma is sokfelé frizsidernek hazánkban.
A cég egyébként ma is működik, és büszkén hirdetik, hogy bizony ők kínáltak először háztartások számára hűtőgépeket, amit azóta is számos úttörőnek ható saját fejlesztésekkel tökéletesítettek.
 
A következőkben jöjjön néhány olyan márkanév, ami ugyan nem a magyar nyelvben, de angol nyelvterületen főnévvé vált és esetleg igei alakot is öltött.
 
 
Hoover
 
Szintén egy nagyon régóta meglévő márkáról van szó, amely már 1908 óta jelen van a piacon, akkor kezdték meg ugyanis a porszívó ősének sorozatgyártását. Megjegyzendő, hogy magát a szerkezetet nem az alapító W. H. Hoover találta ki, ugyanis Hubert Cecil Booth már 1902-ben kitalálta a porszívó ősét, ami akkor még akkora volt, hogy külön kis kocsin kellett húzgálni és a házakat hosszú csövek segítségével az utcáról tisztították. A dicsőség tehát ez esetben a másodiké lett, így ennek köszönhetően angolul ma is a hoover szó jelentése porszívó sőt a to hoover = porszívózni ige használatos a tevékenység végzésére.
 
 
 
Xerox
 
Állítom, ha nálunk megkérdeznének száz embert arról, hogy mi jut eszükbe a szóról 95 %-uk azt mondaná, hogy fénymásolópapír, mondjuk 75 azt, hogy fénymásoló-gép vagy fénymásolás, és csak elenyésző százalék tudná azt, hogy a Xerox bizony a számítógép (úgy mint PC) igazi úttörője volt. A dicsőség ugyanakkor kétes, mert ha lehet mondani ők követték el az informatika történetének legnagyobb melléfogását is, amikor kiadták a kezükből a fejlesztéseket és megengedték, hogy Steve Jobs és munkatársai – aki nem tudná az Apple alapítója – betekintsen a boszorkánykonyhájukba a kulisszák mögé. Számos innovatív ötlet ered tőlük, ők vetették fel először a grafikus felhasználói felület (GUI) ötletét és ők csináltak először egeret is, de sajna ebből nem sokat profitáltak, hisz akkoriban nem gondolták azt, hogy ez a termékpaletta sikeres lehet és az egész projektet parkolópályára tették. Látva az informatika fejlődését, lehet mondani, hogy ez hatalmas ballépés volt, amit persze ma már maga a Xerox is tud.
 
A cég felségterülete maradt a sokszorosítás és hiába ivódott bele az angol nyelvbe, hogy a to xerox = fénymásolni (azaz hiába kötik a márkát meglehetősen markánsan a cég tevékenységéhez) nagy szomorúságukra ez azt is jelenti, hogy ezzel a névvel képtelenek más termékeket gyártani.
 
 
Google
 
Azt hiszem ez a legfrissebb üstökös. A név egy, a matematikában használatos ´googol´szóból ered, ami nem jelent mást, mint egy olyan számot, ami leírva egy darab 1-es és utána 100 db nulla.
A Google két alapítója (Sergey Brin és Larry Page) amikor nevet választottak cégüknek ezzel akarták kifejezni, hogy az Internet milyen hatalmas és hogy az ő keresési algoritmusuk (merthogy először ennyijük volt semmi másuk) mekkora találatot tud eredményezni keresések esetében.
 
Én a magam részéről azt szoktam mondani, hogy az internetnek kb. azóta van értelme amóta Google van és azt hiszem ezzel nem mondok nagyot, hisz épp most választották meg a szót az elmúlt évtized legfontosabb, legbefolyásosabb szavának.
 
Egyébként ez is bekerült a mindennapi beszédbe, a to google ´ige´ annyit tesz, mint a google keresővel megkeresni valamit a weben. Ez a szó nem csak angol nyelvterületeken használatos, a magyarban is egyre többet lehet hallani azt, hogy ráguglizni valamire.
 
Eszembe jutott még egy szó, ami nem is annyira márkanév, de büszkék lehetünk rá mi magyarok, hisz mi adtuk a világnak és a mai napig számtalan országban ennek módosult változatát használják hasonló tartalommal, jelentésel, mint mi. Ez a szó nem más, mint a KOCSI, (angol coach, német Kutsche, katalán cotxe, spanyol coche, olasz coccio, flamand goetse, lengyel koczi, cseh koczy, svéd kusk) ami tudvalevőleg Kocs község nevéből ered, ahol is a XV.-ik században először gyártottak könnyű, finom kidolgozású, ló vontatta járművet. Ma már persze nem csak ezt értik alatta szerte a világban, jelentése kibővült, mondhatjuk, hogy minden kocsi ami kerekes közlekedési eszköz.
 
Tudom vannak még hasonló szavak (pl. Jéna – hőálló edény, azaz jénai, Kölnivíz, azaz kölni, vagy ugye minden magas nyakú pulcsi garbó Greta Garbo után), de vajon van-e még.
 
Kíváncsian várom az új ötleteket, amik mehetnek a kommentek közé!

Miért pont Pécs? Ha már ugye…

Mára már tudja az ország apraja-nagyja, hogy az elmúlt hétvégén hivatalosan is elindult, az „ország-világ előtt tegyük magunkat nevetségessé” tárgyú projekt, azaz Pécs lett 2010 Európa Kulturális Fővárosa. ( tegyük is hozzá gyorsan, az egyik, merthogy ugye három van. (?) )

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 fotó: index.hu

Azt gondolom felesleges azon elmélkedni, hogy van-e ennek az egésznek értelme (szerintem nincs, de ha az Unió és az ország ilyen ostobaságokat támogat, akkor ezen lehetőségekre kell rástartolni, had dőljön az országba a tőke) és egyáltalán mire jó, sokkal inkább vizsgáljuk meg abból az aspektusból a dolgot, hogy miért pont Pécs nyert, mivel jobbak ők, mint bármelyik más település, régió itt Európában, pláne Magyarországon.
 
A kérdés szerintem abszolute jogosan merül fel mindenkiben, merthogy gondolom az senkinek nem újdonság, aki ebben a lángnyelvekkel ölelt kis országban töltötte az elmúlt 20 évét, hogy pénzük persze erre nekik sincs, de semmi gond, majd mi kifelé megmutatjuk a világnak, hogy nincs itt semmi gond, igen-igen megcsináljuk. (Mellesleg ha jobban belegondolunk nincs ebben semmi meglepő, a magyar lelkület már csak ilyen, faluhelyen is azonnal újra cserélik a viaszos vásznat ha vendég érkezik, emlékeztetőül ezt a viselkedést szokták cifra nyomorúságnak nevezni.)
 
Azt minden esetre leszögezhetjük, hogy hosszú út vezetett jelen állapot kialakulásáig, hazánk nagyjai alaposan megdolgoztak azért, hogy ebből se legyen semmi, de mi büszkén kiállunk és kiáltjuk bele a világba, hogy na ezt tessék megnézni, ezt a semmit is mi csináljuk!
 
Mert miről is van ugye szó. Arról, hogy nemes küzdelemben elnyerte Pécs városa a megtisztelő címet, és azóta azon kívül, hogy a nagyszabású terveket átfordították nagyszabású programokra (?) – merthogy állítólag ugye a hivatalos kommüniké szerint a kulturális főváros projekt nem az építkezésekről szól, hanem a nagyszerű programokról – semmi sem történt. Amúgy ha már itt tartunk valaki mondja már meg melyik az a program, ami miatt állítólag 1 millió vendég érkezik majd a Dél-dunántúli városba? Mi lesz az az esemény, ami miatt Jürgen ül majd a számítógépe előtt pl. Münchenben, majd ránéz a honlapra, a homlokára csap és az egész családot beparancsolja az E Klasse-ba, hogy irány Pécs, mert ott olyan van, hogy csak ott lehet kultúrálódni!
 
Valahogy azt érdekes módon ez idáig sosem kérdezte meg senki, hogy miért pont Pécs nyerte el a címet? Miért egy olyan város kapta meg a lehetőséget, ahová nem vezet autópálya, ahová a fővárosból vonattal 3 óra alatt lehet eljutni Intercityvel és ahol igazi összefogás, egyesült akarat – pl. Miskolchoz képest – nem is volt?
 
Azt vettem észre, hogy valahogy ebben az országban minden az ígéretekről és a lobbiról szól. Itt pl. választást lehet nyerni látványtervekkel. Nem baj, hogy semmi nem készül el soha, de 4 évente elő lehet szedni a fantazmagóriákat és lehet őket plakátolni jobbra-balra. Lelki szemeim előtt már most látom a tucatnyi számítógépet, melyek veszett módon renderelik az országszerte megújuló belvárosokat, középületeket, épülnek a virtuális közlekedési csomópontok, múzeumok, stb.-stb, hisz pár hónap és választás van. A polgárnak meg ugye kell a maszlag, had álmodozzon addig is, míg rájön, hogy megint meg lett etetve, nem kicsit, nagyon.
 
A másik dolog meg ami feltűnt nekem az az, hogy itt büntetlenül lehet rácsodálkozni dolgokra és hatalmas elkerekedett szemekkel lehet olyanokat mondani, hogy kérem szépen, a Margit híd felújítása az azért csúszik, mert a hidat ketté kell előbb vágni olyan rossz állapotban van. (Tessék mondani, mikor ajánlatot adtak miért nem nézték meg mire teszik?) Vagy. Itt lehet szájszélet harapdálva olyanokat mondani, hogy a 4-es metró építése azért áll a Fővám téren, mert olyan nehéz és bonyolult ott építkezni, hogy egyenlőre törik a fejüket a megoldáson. Esetleg az megvolt, amikor állítólag elkezdett elfogyni a Feneketlen tó vize, majd rájöttek, hogy a kedvezőtlen talajadottságok miatt elszivárog a víz a metro építése miatt? Vagy ez csak városi legenda? Ilyet hogy a fenébe lehet megtenni? Hát hogy vannak ezek a dolgok előkészítve? Hol vannak az alapos tervek? Mhmm?
 
Sebaj! A fő, hogy a munka el van nyerve, azt vissza nem veszi senki, majd a többletköltséget kifizetik az adófizetők, az a pár hónap, év meg úgyse számít, ha évtizedekig elvoltunk ezen monstre beruházások nélkül, azt a kis időt már csak kibírjuk valahogy.
 
Na de térjünk vissza Pécshez. A poszt megírásának apropóját az adta, hogy egy remek összeállítást találtam az [origo]-n, de mivel nem szeretnék idegen tollakkal ékeskedni, nem tennék ide képeket inkább tessék kattintani és megnézni a beruházások állapotát, előrehaladását.
 
Ahogy ezek állnak az merült fel bennem, hogy ilyen alapon simán nyerhetett volna Ózd, Alsódobsza, vagy Kerekegyháza is. A remek művészemberek bárhová elmennek ha megfizetik őket, beruházás meg ezen településeken sem lett volna több, mint Pécsen, úgyhogy valójában tök mindegy a helyszín. Ígéretekből, látványtervekből gondolom lett volna más településeken is bőven.
 
Már csak egy kérdés foglalkoztat, de az nagyon:
 
 

 

 

Mi az isten kerül ebben 35 milliárd forintba és mennyibe kerül majd még ez nekünk??? És biztos, hogy akarunk mi olimpiát is rendezni???

Korhelyleves

Január első napjaiban én láttam vendégül a családot, gondoltam elő kéne rukkolni valami hagyományos, ám nem túl bonyolult eledellel. A választásom a korhelylevesre (más néven savanyú káposzta-leves) esett. Tekintettel arra, hogy ilyet még nem főztem, gondoltam utána járok a neten, mi is az elkészítés módja. Azt kell, hogy mondjam, ez az étel az ahány ház, annyi szokás tipikus példája. Miután igazából választani nem tudtam a lehetőségek közül, ezért úgy döntöttem a fellelt ismeretek alapján elkészítem a saját verziómat. Előre bocsátom, súlyos lesz, aki az Update jegyében akar főzni, annak nem ajánlom! 8-)

 
Szóval, hozzávalók 4 személyre:
 
70 dkg savanyú káposzta
15 dkg húsos szalonna
másfél szál (kb. 15 dkg) parasztkolbász
egy nagy fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
3-4 babérlevél
kb. másfél liter víz
kis pirospaprika, őrölt kömény, só
másfél doboz tejföl
 
Elkészítés:
 
A hagymát apróra vágjuk, a fokhagymát összetörjük és egy kellően nagy fazékban a tűzre tesszük a felkockázott húsos szalonnával egyetemben. A kiolvadó szalonnazsíron a hagymát üvegesre pirítjuk, ha esetleg túl húsos lenne a szalonna és kevés zsiradékot eresztene tehetünk alá egy pici zsírt/olajat.
Ha ezzel megvagyunk öntünk rá kb. 3 dl vizet és az egészet néhány percig pároljuk. Eközben elővesszük a káposztát, ami ha esetleg túl nagy szálakra lenne vágva picit aprítunk rajta. Ettől fontosabb azonban az, hogy nézzük meg mennyire lett savanyú, hisz ha túlságosan az, ki kell mosni az előtt, hogy odatesszük főni. Nekem az a tapasztalatom, hogy a konzervdobozban kapható káposztát nem szükséges túlzottan kimosni, az úgy nagyjából jól van, vigyázzunk ki ne mossuk a finom ízét. Ha kimossuk némileg csepegtessük le és ezzel egy időben karikázzuk fel a kolbászt. Extrém egészségrombolók hagyják rajta a héját, akinek ez már kicsit sok lenne, az húzza le. Ha ez megvan, akkor a kolbász, a káposzta és a babérlevél mehet a fazékba és az egészet öntsük fel vízzel. Most egy ideig nem sok dolgunk van, néha kevergessük, kóstolgassuk egész addig, amíg az összetevők kellően meg nem puhulnak.
A kóstolgatás során tegyük bele a kb. másfél teáskanálnyi pirospaprikát és a valamivel kevesebb őrölt köményt, szükség esetén sózzunk is.
 
Amennyiben úgy gondoljuk, hogy már minden jól megpuhult, keverjük össze a tejölt egy evőkanálnyi liszttel, öntsük fel némi lével és az egészet forgassuk össze. Innen számítva még főzzük a levesünket 5-10 percig és tálalhatjuk is.
 
(teljes elkészítési idő ~1,5 óra)
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Jó étvágyat hozzá!

Magyarország vezető op. rendszere márpedig a Linux!

 

Az [origo] techbázis rovatában ma egy megdöbbentő szavazást, ill. annak eredményét találtam. Az egyszerűség kedvéért csináltam egy screenshot-ot a szavazás állásáról 2010. január 5.-én 11 óra 23 perc körül.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az eredményeket elnézve vagy egy titkos apple (Mac) szekta, vagy egy Linux gyülekezet nyomja szorgalmasan a gombokat, esetleg okos robotokkal cseszik szét az eredményeket, de ez kizárt, hogy igaz legyen…

Viccesnek vicces, szánalmasnak szánalmas.
Irigylem azokat, akiknek ilyenekre van idejük…
(És mindez állítólag 1.308.162 db szavazat alapján. Nem azért, de atombiztos lehet az [origo] rendszere is, hogy ezt nem szúrta ki és hagyta…)

 

Éjszakai fotózás

Abszolúte amatőr és hobbi fotósként a héten nyakamba vettem szülővárosom ünnepi díszbe öltöztetett sétálóutcáját és megpróbáltam készíteni néhány értékelhető képet.

 
Előtte Google barátom ismereteit is segítségül hívtam, valamint az est folyamán megkíséreltem a néhány év alatt felhalmozódott saját tapasztalataimat is felhasználni. Az alábbiakban jöjjön néhány tipp és trükk, amivel lehet próbálkozni, így talán nem kell a nulláról kezdeni a kísérletezést azoknak, akik érdeklődnek a téma iránt.
 
-         Az éjszakai fotózáshoz először is nem árt, ha van egy olyan gépünk, ami lehetővé teszi a manuális beállítások megvalósítását. Nagy szükségünk lesz a rekesz és az expozíció állítgatására.
-         Talán ettől is sokkal fontosabb az, hogy legyen egy állványunk. Ha ez nincs is (gondolom egyik hobbifotós szobája sarkában sem áll egy jó állvány), lehetőség szerint vigyünk magunkkal egy mini állványt (ezt pár száz forintért is be lehet szerezni), vagy egy babzsákot. Bátran ki merem jelenteni, ha ezek közül egyiket sem visszük, akkor fogunk egy jót sétálni, de értékelhető képet nem fogunk lőni.
-         Ha megérkezünk a tetthelyre és elfoglaltuk a megfelelő helyet, jöhet a gép állítgatása. Manapság már szinte minden digitális fotógépen van éjszakai mód, de mivel mi most fotózni mentünk nem pedig kattintgatni, ezt gyorsan felejtsük is el. (Nem mondom, ki lehet próbálni ezt a beállítást is, de annak ellenére, hogy viszonylag jó képet fogunk készíteni az eredménynek semmi köze nem lesz a valósághoz.)
-         A beállításokról: Mielőtt bármihez hozzáfognánk, az első dolog, hogy tiltsuk le a vakut. Szerintem nincs annál nevetségesebb dolog, mint amikor valaki nagy térben úgy próbál fotózni, hogy egy egészségeset villant közben, holott tudvalevő, hogy egy beépített kis vaku jó, ha 2-4 méteren belül ki tudja fejteni a hatását. Épület/terek fotózásához teljesen felesleges vakuzni! (az persze más kérdés, ha mondjuk egy sötétben álldogáló személyt kívánunk megörökíteni a közelünkben, de én most alapvetően épületek, terek fényképezésére koncentrálnék)
-         Nagyon fontos a gép érzékenységértékének a beállítása. Mivel ugye állványon vagyunk feltételezhetjük, hogy a gép nem fog bemozdulni, így az ISO értéket vigyük le annak érdekében hogy ne legyen „zajos” a képünk. Egy ISO100-as érték megfelelő lehet. Érdekes, hogy sok esetben hiába van állványuk, az expo gomb megnyomásakor, vagy akár csak attól, hogy ezt követően a gépen tartjuk a kezünket a hosszú záridő miatt a kép elmosódhat. Ilyenkor használjuk nyugodtan a gép önkioldóját, a 2mp-es késleltetés bőven elég.
-         A következő dolog amire figyelni kell a rekesz beállítása. A rekesz felel azért, hogy az objektíven keresztül mekkora résen áramlik be a fény az érzékelőhöz. Ennek állítgatásával igen látványos eredményeket lehet elérni. Tág rekesznél a lámpák körül körkörös fény fog megjelenni ellenben szűk értéknél csillag alakzatot fogunk kapni pacák helyett. Ezt az értéket (f érték) érdemes úgy belőni, hogy megnézzük a gépünk adatai közt, hogy minimálisan/maximálisan milyen rekeszérték állítható be és ezt egyszerűen megfelezzük, azaz a kettő közé állítjuk.
-         Záridő: Mivel sötét van és csak az utcai lámpák, díszkivilágítások, autók lámpáinak a fényével számolhatunk mint fényforrás, több időt kell hagynunk a gépnek annak érdekében, hogy a kép előállításához szükséges fénymennyiséget magába engedje. Ehhez válaszunk legalább 5 mp-es expozíciós időt. (Figyelem, a hosszú expo idő erősen fogyasztja az akksikat, így nem árt, ha van nálunk pótakkumulátor készlet.)
A záridővel játszani egyébként meglehetősen jó kis móka, segítségével lehet készíteni olyan képeket, amiken autók helyett csak fényes csíkok húzódnak és nem mellesleg ez a trükk vezet oda is, hogy az emberek az utcáról, terekről (szinte) nyom nélkül eltűnnek. Érdemes próbálgatni!
-         A komolyabb gépeken lehetőségünk van arra, hogy a blende és záridő értékeket úgy állítgassuk, hogy a masina az egyik érték módosításakor automatikusan beállítsa a másik értéket is. Ez kényelmessé és biztonságossá teszi a kép készítését, persze teljesen manuális módban magunk változtathatunk minden paramétert.
-         Ha már a lámpáknál tartunk (és persze van a gépünkön rá beállítási lehetőség) a fehéregyensúly ill. a valódi színvisszaadás érdekében állítsunk fényforrástípust is. Ha lehet válasszuk a sima izzót mint fényforrás a gépen.
-         Amennyiben lehetőségünk van rá, a fénymérési módon állítsuk be a „spot” opciót. Egyébként a kép ellövésekor – nekem legalábbis az a tapasztalatom – érdemes úgy fordítani a gépet, hogy ne a nagyon fényes, kivilágított tárgy legyen a kép közepén, amit épp fotózni akarunk, mert ilyenkor, ha a gép erre méri a fényt elképzelhető, hogy a környezet nagyon sötét lesz.
 
Összegezve elmondható, hogy éjszaka fotózni némileg bonyolultabb feladat, mint a sima, nappali fénynél. Javaslom, hogy a fenti tippeket alapul véve próbálkozzunk sokat. A memóriakártya elbírja, otthon majd megnézzük, hogy a mi gépünk milyen beállításoknál produkálta a legjobb eredményt. El kell mondani azt is, hogy nincs általános tuti beállítás, ráadásul olyan dolog ez, hogy egy kép megítélésénél erősen felmerül a szubjektum. Van akinek a sárgásabb hangulatú képek tetszenek, van akinek inkább a kékesebb. Van aki a foltos lámpákat értékeli, van aki a csillagos alakzatúakat. Akad, aki a sejtelmes, elmosódott fényeket szereti, mások a tűéles kontúrokat keresi. Nincs tehát általános recept, tessék próbálkozni!
 
Jó fényeket!
 
 
 

2009 summary - Az év utolsó posztja

 

az év első napján másnaposan ébredtem. voltam snowboardozni Jahodnán (SK), Mátraszentistvánon és Bánkúton. a névnapomat 2 druszámmal szintén elég erősen ünnepeltük meg. összevesztem egy haverlánnyal, jókat főztünk, voltunk a Fotel kávézóban aztán kibékültünk. később megint Angliában jártam. láttam minden kötelező látványosságot mégegyszer, utaztam naracssárga repülővel és piros buszon, láttam fekete taxit és ittam szörppel sört, aztán megvettem életem első autójára életem első könnyűfém-felnijét. a nyár hatalmas készülődés jegyében telt. férjhez ment a húgom, majd egy olyan emberrel akivel azt hittem így, vagy úgy de elválaszthatatlan lesz az életünk külön utakra mentünk. levezettem egyhuzamban 820 kilométert, később aludtam az Adrián óvárosban, megtudtam milyen úgy élni, hogy a konyhaajtó a járókelőkkel teli utcára nyílik. nem ettem halat és tengeri herkentyűt, cserébe utaztam üveg aljú hajón és kisvonaton. fürödtem a vörös szigetnél és láttam a Plitvice-i tavakat, aludtam egyedül és mással, voltam Tokajban és a Balatonon, ittam finom bort, ettem finom ételeket. fürödtem a magyar tengerben, elvesztettem még egy embert az életemben, de – ettől teljesen függetlenül - lett egy új autó is a családban, voltam színházban, koncerten, kicseréltem a telefonom, kaptam sok-sok örömöt és remélem volt olyan akinek én adtam, láttam naplementét és heves vihart, kapartam szélvédőt, sepertem havat, vettem ajándékot, kaptam is eleget, dolgoztam, tanultam, vizsgáztam, elindítottam ezt a bloggot…
 
Ez volt 2009, legalábbis ami így nagyhírtelen eszembe jutott. Nem volt rossz év, de annyira jó sem. Azért remélem legalább ilyen meglesz a következő is. Magamnak írtam, nem másnak. Arra talán jó, hogy egy év múlva elolvasva eszembe jussanak rég elfeledett dolgok.
 

Boldog Új Évet!

Svédország büszkesége (?) 1937-2009

1937-et mutatott a naptár, amikor Trollhättanban (Svédország) megalapították a Svenska Aeroplan Aktiebolaget nevű céget [SAAB], ami magyarul nagyjából annyit tesz: Svéd Repülőgép(gyártó) Rt.

A 40-es évek végére az eredetileg légijárműveket gyártó cég úgy döntött, termékpalettája színesítése érdekében – meg persze azért, mert a II. világháború végét követően már nem kellett annyi repülőgép, mint korábban – személygépkocsi gyártásra adták a fejüket.

Kezdetben a SAAB gyár vezetői Henry Ford némileg módosított mottóját vették alapul, azaz: „Tőlünk bármilyen színű autót lehet rendelni, feltéve, ha az sötétzöld!” A legenda szerint ennek oka nagyon egyszerű volt, hisz a visszaesett hadi termelés következtében raklapszám állt a sötétzöld festék a raktárakban, amit ugye valahova fel kellett használni.
 
A gyár első modelljének sorozatgyártása 1949 decemberében kezdődött meg és az autó a SAAB 92 nevet kapta a keresztségben. Gunnar Ljungström a tervezés vezetőmérnöke a kezdetektől fogva áramvonalas, acél karosszériát álmodott meg a modellnek, aminek megalkotásához felhasználták a gyár repülőgépüzemeiben már amúgy is rendelkezésre álló szélcsatornát is. (Az 1940-es években vagyunk!!!)
 
SAAB 92 
 
A munkának meg is lett az eredménye a mérnöki tudomány és Sixten Sason svéd formatervező egy olyan autóformát álmodott meg, ami gyakorlatilag egy repülőgép szárnykeresztmetszetét idézte és légellenállási tényezője mindössze 0,32 volt.
Ha ez nem lett volna elég a kis, cseppformájú autó olyan műszaki megoldásokat tartalmazott, mint a független kerékfelfüggesztés, a torziós rugó és a fogasléces kormánymű. Az autó aggregátja nem volt különösebben erős (764 ccm, 25 LE, vízhűtés), de a kis légellenállás miatt így is 105 km/h-val volt képes repíteni a karosszériát.
 
A kezdeti modelleket elsősorban csak a helyi vásárlók ismerhették, a 92-es, a 93-as és a 95-ös is elsősorban hazájában volt hozzáférhető. 

Tovább

Egy kép többet mond ezer szónál

 

Tegnap reggel arra ébredt az ország apraja-nagyja, hogy Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter lemondott pozíciójáról.
 
Nem mondom, azonnal levert a víz, azon gondolkodtam, hogy ez a rendkívüli képességekkel bíró ember (akinek már az oviban is Herman Ottó volt a jele), vajon egy óra, vagy egy napon belül kap valami jó kis pozíciót, zsíros állást.
 
Persze nem kellett sokáig aggódnom, kisvártatva jött is a hír, hogy a kiváló szaktekintélyt a PricewaterhouseCoopers fogja állományába fogadni és nyílván nem a portás (bocsánat, emberi erőforrás imput-output manager) pozícióba.
 
Mivel ez a cég nekem maximum csikó koromból, állásbörzékről rémlett, gondoltam ráguglizok már, mivel is foglalkozik ez a remekbe szabott munkáltató. Ahogy a honlapjuk nyitóképét megláttam, azonnal megértettem mindent. Nincs itt semmi másról szó, minthogy végre egy szervezet, ami olyan embereket alkalmaz, akinek nagymértékű elméleti tudásán túl gyakorlati tapasztalata is van. Hisz ki más is lehetne a slide show 1-es kockájához rendelt téma alkalmasabb vezetője, mint a jó öreg Draskovics elvtárs.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Miután elméláztam a nyilvánvalónak látszó összefüggéseken, rájöttem arra, hogy bennünk van a hiba. Én nem is értem a magyar lelkületet, igazán lehetnénk picit boldogabbak. Mert hát valljuk be őszintén, van-e a Föld nevű bolygónak még egy ilyen jól kiszámítható módon működő országa? Ugye nincs. Az következett be amit vártunk… „Megfelelő” ember a „megfelelő” helyre.
 
ui.: pedig annyira megfogadtam, hogy nem fogok politikáról írni, de ez...

Első benyomások – Samsung GT–S 5230

(Rögtön az elején leszögezném, hogy nem telefonteszt következik, pusztán megpróbálom leírni az első tapasztalatokat, amik pár hetes használat után értek a fent készülékkel kapcsolatosan.)

Nem gyakran cserélgetem a telefonjaimat, de tekintettel arra, hogy a korábbi készülékemmel (SE K550i) másfél év együttélés alatt sem találtuk meg a közös hangot úgy éreztem váltanom kell. Miután valami csoda folytán, most épkézláb akcióval állt elő a Pannon (nem jellemző rájuk) miszerint bármilyen ócska telefont 10.000 forintért beszámítanak új készülék vásárlásakor belevágtam. Ennek kicsit több mint 2 hete, lássuk mire jutottunk együtt:
 
Külső:
 
A telefon klasszikus candybar kialakítást kapott, ráadásul azon ritka kivételek egyikével találkozhatunk, amikor a funkció meghatározza a formát és nem akartak mindenáron többet, mint ami valójában szükséges. Adott tehát egy kis téglatest lekerekített sarkokkal és kész. Nincs agyondizájnolva, nem néz ki úgy, mint egy szopottgombóc és pláne nem akar pda-ra hasonlítani, ami nekem nagy-nagy pozitívum, mert attól rendre rosszul vagyok hisz szerintem azon kütyük az info ipar egyik nagy-nagy zsákutcái voltak. (Elvileg ugye mindenre jó, gyakorlatilag meg semmire, de ez megérne akár egy önálló bejegyzést is, úgyhogy ugorjunk.)
 
Az összeszerelés minősége parádés, nem nyekereg, nem nyiszog, annyira patent minden, hogy a hátlapot max. Fekete Laci tudja elsőre gond nélkül lekapni, mert az aztán oda van rakva. Nagyon egyben van a készülék, ami előre kapott 3 fizikailag is tapintható gombot (felvesz, letesz/kikapcsol és vissza). Na itt gyorsan le is írnám az első negatívumot. Bármily mélyen is vagyunk a menürendszerben vissza csak úgy tudunk menni, ha minden egyes lépéshez megnyomjuk a back gombot, azaz nem létezik az a megoldási forma, hogyha hosszan nyomjuk akkor visszaugrunk a legfelső szintre. Szerintem ez nagy butaság és praktikátlan dolog. A telefon oldalán van még néhány funkció gomb (bill. zár, hangerő, fényképező kioldója) de semmi izgi.
A külsőségekhez még annyit leírnék – bár engem annyira nem érdekel a dolog, de szokták miatta szidni a tervezőket – hogy a memória kártya az akksi alá került, így cserekor lehet levenni a hátlapot, az akkut ki és csak úgy férhetünk hozzá a kis háttértárolóhoz. Aki magánál szeretné tudni a komplett zenei, film és fénykép gyűjteményét annak ez biztos kényelmetlen megoldás, nekem nem, hisz egyszer betettem a microSD-t, és amíg tart a 2GB-nyi kapacitás, addig én ki nem veszem, ami reményeim szerint nem holnap lesz.
 
 
Kijelző, menü, stb:

Tovább

Amatőr rally, még amatőrebb rendezéssel

 

Az elmúlt hétvégén Miskolcon és a környező bükki utakon amatőr rally versenyt rendeztek. A rendezvény lényege az volt, hogy némi díj fejében gyakorlatilag bárki, - akár a rendszámos sima utcai autójával is - nevezhetett (voltak, akik quaddal indultak) és viszonylagos szervezett keretek között kipróbálhatta magát és a rendelkezésére álló „versenytechnikát”.
 
A verseny prológ részét a település belvárosában tartották, ami remek ötlet első hallásra, hisz szép helyszínen hagyományosan motorsport őrült közönség – ennek megfelelően hatalmas érdeklődés mellett - örülhetett a nem mindennapi attrakciónak az Avas lábánál.
 
Aki kilátogatott a helyszínre (magam is ezt tettem) szinte érezhette, hogy itt kódolva van a baj. Olyan szinten voltak szabadjára engedve a dolgok a rendezőség részéről, hogy az a laikus nézelődőkben is minimum felvetette a kérdést: biztos, hogy így kell ezt csinálni???
 
A tények. A prológ kb. második órájában az egyik kanyarban kicsúszott az egyik „versenyautó”, melynek hatására olaj került az útra. Az utána következő autók annak rendje és módja szerint megcsúsztak a kanyarban, és miután kb. a harmadik autó sem tudta abszolválni az ívet, a negyedik (összkerekes Subaru Impreza, ami már önmagában sem egyszerű járgány, ezt a kevésbé hozzáértők is tudják jól) úgymond eldobásra került, miközben elsodort 2 szurkolót, akik kórházba is kerültek.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
fotó: boon.hu
 
Most elkezdhetne az egyszeri hírfogyasztó hőbörögni, hogy igen-igen. Mert minek ilyen versenyt belvárosban tartani, nem Monte Carlo ez. Esetleg habzó szájjal kiabálhatnánk, hogy persze, mert a hülye közönség miatt van minden. Naná! Ezt nyugodtan lehet. De azt hiszem, aki kint járt ill. valaha is járt ilyen jellegű rendezvényen, az tudhatja, nem ez volt a baj.
 
Önmagában a baleset ténye, mondhatni természetes dolog. Nagy valószínűséggel a világtörténelem első versenyén is volt valami, de ha akkor nem is a másodikon már biztos. A rally veszélyes üzem, ezt mindenki tudja aki kilátogat egy ilyen eseményre. Szerintem kupiba sem megy el az ember azért, hogy utána fejvesztve rohanjon ki azt kiabálva, hogy Jézus, itt b*sznak!!!
 
A feladat levezénylésére ill. a rend biztosítására lenne a rendezőség, ahogy az a nevéből is adódik. A baj megtörténte után a televízióban úgy nyilatkozott a főszervező, hogy a rendezés makulátlan volt és nem lehet mindenhová betonkerítést építeni, ahol az autók mennek. Ez utóbbi korrekt megállapítás, egyet kell, hogy értsek! De:
 
-        Legyen az bármilyen autó vagy motorverseny nem szoktak kanyar külső részére nézőket engedni, pláne nem úgy, hogy közben nincs jó néhány méternyi bukótér!
-        Nem szoktak pályát leválasztani műanyag fóliacsíkkal, pláne nem a külső íven, ami egy kisgyerek számára is különösebb erőfeszítés nélkül akár 3 méterrel beljebb nyomható, ne adj isten elszakítható.
-        Nem szoktak huszonéves lányokat rendezőnek felkérni azon célból, hogy besörözött, jókedvű, 120 kilós szurkolókat bírjanak jobb belátásra. (szerintem ezért megint csak nem a néző a hibás, ő szórakozni megy, a feladatot látnia kell előre a rendezőségnek, ha nem tetszik, nem kell elvállalni a dolgot)
-        Azt sem gondolom elfogadhatónak, hogy a szurkolóknak két autó között meg kell engedni azt, hogy az úton átszaladjanak a másik oldalra, hátha onnan jobban látszik a dolog.
-        És az tessék mondani milyen dolog, hogy a rendezők közül ha nem is mindenkinek, de legalább minden másodiknak nincs rádiója, amivel előre lehetne szólni, hogy ne engedjék el a következő indulót, mert a felső kanyarban egy besokallt versenyző épp a forgalommal szembe fordulva a helyes irányt keresi. (ezt ők úgy oldották meg, ha látták, hogy baj van kiszaladtak az út közepére és hevesen integettek)
Mellesleg egyes elbeszélések szerint az olajfolt kifolyásakor már szóltak az ott posztolóknak, hogy jelezzék mi a helyzet, állítsák meg a futamot és szórják fel az aszfaltot, de ennek nem lett foganatja, sőt, még le lettek szólva, hogy ne magyarázzanak, ez az ő dolguk.
 
Ami a versenyautókat illeti:
 
-        Azt hiszem egy autónak a pályán is teljesítenie kellene, bizonyos műszaki alkalmassági feltételeket, talán nem túlzok ha azt mondom, szigorúbbakat, mint egy mindennapos használatra szánt utcai autónak. Ennek fényében nem kicsit furcsállom, hogy nyugodt szívvel engedtek el olyan ~20 éves Ladákat, aminek az esti futam ellenére elöl egyetlen lámpája sem világított, míg hátul is csak egy (?)
-        Nem gondolom, hogy normális dolog körpályán olyan időeltéréssel elengedni autókat, hogy a majd 30 éves 100-as Skodát fél körön belül utolér egy V8-as E36-os BMW. És ha utoléri, akkor le is fogja előzni, ami újabb komoly veszélyforrás nem csak egy utcai, de bármilyen pályán.
-        Hogy tovább kérdezzek. Megnézte-e bárki a rendszám nélküli kiszolgált 1200-es Zsiguli forgalmi engedélyét, vagy a fő rendezési elv az volt, ha rajta van a dupla koppány, akad néhány teljesítménynövelő matrica és le van véve a lökhárító, akkor az nyílván épített versenyautó, tehát mehet.
 
Gondolom senki, ami több szempontból is bosszant. Egyrészt sajnálom a sérülteket, ők nyílván azért mentek ki, hogy jól szórakozzanak nem pedig azért, mert leküzdhetetlen vágyat éreztek arra, hogy a csípőjükkel pozdorjává zúzzanak egy vasalódeszkányi Impreza spoilert.
Sajnálom magamat és a többi nézőt, aki nem nézhette meg az összes autót, hisz az esemény után lefújták a futamot. (Ja ez is jó volt. 15-20 percig semmi nem történt, az emberek az úton sétálgattak és kamerás mobilokkal gyártották a szerencsétlenekről a digitális szemetet, mire csatárláncszerűen elkezdett terjedni a hír, hogy „máma már nem hasad tovább”, lehet hazamenni. Hangosbemondó? Valaki?)
És persze sajnálom a várost, mert a jó szándék ellenére megint csak a rosszhír került a híradóba és most majd nyílván az jön, hogy jövőre nem engedik meg a futam lebonyolítását, mert ugye lám-lám, tavaly is mekkora baj volt belöle.
 
Hát köszönöm szépen minden autósport iránt rajongó nevében!

Mai vacsora

 

Nem vagyok egy szakács fenomén, de olykor rám jön a főzhetnék és akkor nagy kedvvel esek neki a feladatnak.
 
Ma munka után hazaérve szintén ilyen hangulatba kerültem és összehoztam az alábbi finomságot.
 
A recept nem túl bonyolult, bárki könnyen megpróbálhatja és viszonylag gyorsan meg is van. A lényege, hogy felkockázott csirkemellet sózunk, borsozunk, majd olvasztott bacon zsírjára tesszük sülni. Nekem tegnapról volt idehaza némi sültkolbász zsírom is, így azt is alá tettem, mellyel még finomabb ízt értem el.
Amikor kész lett a csirke kivettem a serpenyőből és ugyanabban a jó kis fűszeres, zsíros készségben összeraktam egy kis lecsó alapot. Ehhez hagymát pirítottam üvegességig, majd paprika, paradicsom, pár gerezd fokhagyma és só került még bele, tehát nem egy nagy dolog ez sem.
 
Én szeretem a friss, ropogós ízeket, ezért nem főztem sokáig a lecsót és pláne nem sütöttem le. Amikor kedvemre valónak gondoltam, az egészet párolt rizsre halmoztam és nekiültem. Az eredményt az alábbi kép szemlélteti. Finom volt, annyit mondhatok!
 

SONY SMP-U10 media player gyorsteszt

Körülbelül egy hónappal ezelőtt láttam meg a készüléket a Sony Center épp aktuális akciós kiadványában, de mivel szállítási nehézségek adódtak – állítólag majd egy hónap késéssel jött be a termék az országba – csak most jutottam a közelébe, tehettem próbára.

Röviden összefoglalva az eszköz lényege az, hogy külső adathordozóról (legyen az pendrive, külső HDD, usb stick-be csúsztatott memóriakártya) képes megjeleníteni filmet, zenét, képet. Nagy előnye a cuccnak tehát, hogy számítógép nélkül képes lejátszani a különböző multimédiás tartalmakat (JPEG, DivX, MPEG-1, MPEG-4, WMA, MP3, AAC, stb.) tud kezelni feliratokat, van HDMI kimenete, tudja az 1080p felbontást, sőt bármit erre fel is konvertál, Dolby Digital hang szalad ki belőle, távirányítója is van, egyszóval maga a tökély. Az ára nagyon barátságos (ez az ami először megfogott benne, mert azt gondoltam 17.990-et nagyon megér a dolog), de mégsem vettem meg, lássuk miért.
 
 
Essünk gyorsan túl a külsőségeken, hisz ez volt az egyedüli, amit pozitívumként lehetett említeni vonatkozásában. A készülék megdöbbentően pici, nem nagyobb, mint egy laptopra köthető, táp nélküli külső vinyó, tényleg, az egész nincs két tenyérnyi. Az eleje gyönyörű fényes, lakkfekete színben pompázik, rajta három darab jégkék led jelzi (maradjunk abban jelezné) az aktuális média típusát (film, kép, hang), a többi része matt fekete. Hátul rengeteg csatlakozási lehetőség, összeségében tényleg megkapó a forma. Viszont a tartalom… Egyszerűen szerintem méltatlan a névhez. Arról most nem beszélnék, hogy a hivatalos magyar forgalmazónál lévő készülékben nincs magyar nyelvű használati utasítás, de még csak angol sincs. Nem tudom, hogy ez szándékolt-e (nehogy megtudja az egyszeri vásárló mit is vesz), de hogy jogszabályba ütköző az biztos.
 
Szerencsére az én kereskedőm (erről később majd még szólnék) felajánlotta a próba lehetőségét, így rögtön kiderültek a hiányosságok. A legnagyobb hátránya a media playernek a hihetetlen lassúsága. A gépbe egy 4GB-os, stickbe csúsztatott kártyát tettünk, de mire beolvasta a rajta lévő képeket egy kávé is lefőtt volna. (arra gondolni sem merek mi történik, ha egy 500 GB-os teletömött HDD tartalmazza a megjelenítendő contentet) A meglepetések sora ezzel még nem ért véget. A kütyü a képek közti navigációt csak úgy tette lehetővé, hogy a megjelenítendő kis előképek között browsingoltunk (nagyon lassú volt) ezen kívül csak sorra, slide show szerűen játszotta le a képeket. Sorszámra ugrani direktbe nem lehetett, és a lejátszás közben sem állt módunkban léptetni. Próbáltuk úgyis, hogy lepauseztük a slide show-t és úgy ugraburáltunk előre hátra, de nem hagyta.
 
Ami a hangot illeti szintén produkált furcsa dolgokat az SMP-U10. A kereskedő elmondása szerint az eszköz csak dedikált mappából hajlandó tartalmat lejátszani, ami ha igaz eleve felejtős a dolog (ki az a hülye, aki egy ilyen kütyü kedvéért átalakítja médiatárját video, picture, meg a frász se tudja milyen nevű mappastruktúrára), de mivel én hitetlen vagyok kértem, hogy húzzunk már a gyökérkönyvtárba egy mp3 file-t és nézzük meg mi történik. Hát, nem mondom, nagy nehezen lejátszotta, de közben olyanokat csinált, hogy mp3 file ellenére a video led égett folyamatosan, majd amikor elkezdtük nézegetni a fényképeket ez az ostoba automatikusan elkezdte lejátszani a zenét aláfestésként. El nem tudom képzelni, hogy miért gondolta, hogy ezt kell tennie…
 
Videoval nem kísérleteztünk, az épp nem volt a kártyán, de ki ver a víz ha arra gondolok, hogy lehet navigálni a kis media playerrel több száz film között ha 50 db fotóval ilyen küzdelmet folytatott.
 
A hangja, képe amúgy nem volt rossz, sőt, de sajnos a kezelhetőség nagyfokú hiányosságot mutatott.
 
Ami a menürendszert illeti szintén nem erőltette meg magát a gyártó, egy az egyben áttették a jó 4 éves dvd lejátszóm menüjét, de talán még az ős PS ONE is ugyanezt futtatja.
 
Összességében tehát elmondható, hogy a kedvezőnek tűnő ár oka jócskán megvan. Nem sok érdemi fejlesztés van a kis készülékben, és őszintén szólva így a célközönséget sem értem. Teljesítménye kb. egy fényképezőgép médialejátszó funkciójának felel meg, tehát csak az vegye meg, aki kellően ráérős, akinek nagyobb médiatárja van, az gyorsan felejtse el.
 
Végezetül – ahogy korábban már utaltam rá - néhány szó a kereskedőkről. A készüléket Egerben tekintettem meg, ahol a helyi Sony Center alkalmazottaiban igazi kereskedőkre leltem. Számukra sokkal fontosabb volt az én elégedettségem, mint az ő profitmaximalizációjuk. Őszintén elmondták, hogy bizony ők is csalódottak a termékben és fontolgatják, hogy a készleten lévő összes eszközt visszaküldik. Szerintük is hagy kívánni valót maga után a kis eszköz, ők is többet vártak tőle az előzetes infok alapján. Jó érzés volt látni, hogy nem arra helyezték a hangsúlyt, hogy engem meggyőzzenek arról, hogy ez milyen klassz, hanem elmondták/bemutatták a hibákat is és felajánlották a választás lehetőségét.
 
Korábban a budapesti (Árkád) kereskedésben is jártam – akkor még nem volt a cucc az országban – ahol szintén hihetetlenül készségesek voltak velem, egyből felajánlották, hogy amint beérkezik szólnak ha érdekel a dolog, adjam meg a számomat. Szóval vannak még igazi kereskedők, hozzáértők, van tehát remény, tessék szépen szakboltokban vásárolni a nagy hodályok helyett. És bár a Sony vesztett most egy vásárlót, hisz nem vettem meg a gyengécske media playert, maga a Sony Center belopta magát a szívembe és biztos, hogy megyek még hozzájuk.
 
Maga a termék gyenge kettes, a kereskedő csillagos ötös!
süti beállítások módosítása